Martin Schulz: európai kormányra van szükség

Brüsszel |

<p>A görögországi helyzet alakulása révén súlyos válságba jutott az Európai Unió - véli az Európai Parlament (EP) elnöke, aki szerint irányváltásra van szükség, el kell indulni a közös uniós kormány kialakítása felé.</p>

Martin Schulz a német Sternben szerdán megjelenő interjúból a hírmagazin honlapján kedden közölt részletek szerint elmondta, hogy a felelősségi körök, kompetenciák egyértelmű elhatárolására van szükség. "A központi, fontos európai kérdések megoldását nem szabad többé a nemzetállami kormányfőkre bízni. Ehhez közös intézményekre van szükségünk, és egyszer szükségünk lesz egy európai kormányra" - mondta a német szociáldemokrata politikus. Hozzátette, hogy a világkereskedelem, az éghajlatváltozás, a migráció, az adókerülés és a monetáris politika ügyeivel egyetlen nemzetállam sem tud egyedül megbirkózni.    Az EP német szociáldemokrata elnöke szerint az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői a nemzetállami vonatkozásokat helyezik előtérbe, a közös intézmények rovására. "Ami jó, az nemzeti, ami pedig rossz, az európai. Rendre a nemzeti érdek nyer elsőbbséget. Helmut Kohl (volt német kancellár) és Francois Mitterrand (volt francia elnök) ezt soha nem engedte volna meg. Kohl minden pórusából a közös európai politika iránti elkötelezettség áradt" - mondta Martin Schulz.    A július elején tartott görögországi népszavazás - amelyen a többség elutasította a nemzetközi hitelezők akkori ajánlatát - "talán egy jókor érkezett figyelmeztetés volt", hiszen a felmérések azt mutatják, hogy a görögök többsége hazájuk euróövezeti tagságának megőrzését szeretné, a népszavazáson leadott voksokkal pedig azt fejezték ki, hogy "egy másféle EU-t akarnak" - fejtette ki az EP elnöke, rámutatva, hogy "sokan már nem kapcsolják össze az Európa-eszmét az Európai Unióval".    Martin Schulz védelmébe vette Angela Merkelt azokkal a vádakkal szemben, amelyek szerint a német kancellár a Görögországgal kapcsolatban követett politikájával meg akarja osztani az Európai Uniót. "Merkel soha nem tartozott a Görögország-gyalázók közé, a célja mindig is az volt, hogy Görögország az euróövezetben maradhasson" - mondta az EP elnöke, hozzátéve, hogy Görögországban elkerülhetetlenek a szerkezeti reformok.     "Kétségtelenül súlyos válságban vagyunk" - mondta Schulz az utóbbi napok fejleményeiről. "Ilyen sok frusztráció, csalódottság és kölcsönös meg nem értés ekkora intenzitással még nekem is új, pedig már régen a szakmában vagyok" - mondta a német politikus. Ugyanakkor "Európa nincs a halálán" - tette hozzá.    Martin Schulz a Sternnek azt is elmondta, hogy mit jegyzett fel naplójába a hétfőn reggel véget ért euróövezeti csúcstalálkozó után, amelyen 17 órai tárgyalással jutottak megállapodásra egy újabb görög támogatási program feltételeiről. "Egy kis időre bepillantottunk a szakadékba. Megláttuk, hogy milyen pusztító ereje van a bizalmatlanságnak. Miután ezt felismertük, találtunk egy közös megoldást, amely mindenkinek jó Európában" - áll Martin Schulz naplójában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?