Marokkói csecsemőket Franciaországban eladó bűnbandát lepleztek le

Rabat |

<p>Felgöngyölített a marokkói rendőrség egy bűnbandát, amely 1-2 ezer euróért (nagyjából 300-600 ezer forintért) újszülött csecsemőket adott el franciaországi családoknak - jelentette pénteken az Asszabah című helyi napilap.</p>

A bűnözői hálózatot egy franciaországi lakhellyel rendelkező, válófélben lévő marokkói nő vezette, aki az észak-afrikai országban nincstelen, állapotos nőkkel lépett kapcsolatba, és pénzt ajánlott nekik születendő gyermekükért cserébe, akiket aztán a nevére íratott. Feltehetőleg azt is megígérte "ügyfeleinek", hogy rendszeresen hírt kapnak majd gyermekeikről és később találkozhatnak is velük. Az újszülötteket azután Franciaországban 1-2 ezer euróért eladta.

A hatóságok legalább két olyan "adásvételről" tudnak, amely a marokkói nő vezényletével zajlott le, akinek minden bizonnyal több cinkostársa is lehet az anyakönyvvezetői hivatalnál, ahol meghamisították az eladásra szánt gyerekek dokumentumait.
    
Az ügy azután robbant ki, hogy az egyik áldozat édesanyja egyszer csak minden kapcsolatot elvesztett kisfiával, majd a közvetítő arról tájékoztatta, hogy ez azért van, mert a gyermek meghalt Franciaországban és már el is temették. Az anya azonban hiába kért erről bizonyítékokat, így végül feljelentést tett. Ráadásul a közvetítőnő férje később elárulta az anyának telefonon, hogy a kisfia jól van, és egy francia család neveli.
    
A csempészbandát vezető nőt Marokkóban, az egyik szokásos útvonalán vették őrizetbe, miután olyan útlevéllel igazolta magát, amelyből hiányzott négy oldal. A hatóságoknak ezt azzal magyarázta, hogy a férje így akarta megakadályozni, hogy visszatérjen Franciaországba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?