Márki-Zay Péter: „Egy szavazat eldönthet egy körzetet és egyetlen körzet eldönthet egy választást”

Márki-Zay Péter

Minden egyes szavazat számít – jelentette ki Márki-Zay Péter vasárnap Hódmezővásárhelyen.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, minden egyes szavazat számít, mert egy szavazat eldönthet egy körzetet, ahogy egy körzet is eldönthet egy egész választást.

Márki-Zay Péter – miután családtagjai körében leadta szavazatát – mindenkit arra biztatott vegyen részt a választáson, és méltósággal, nyugalommal adja le szavazatát.

Úgy fogalmazott, most igazi választás van, nem csak szavazás, mert 12 év óta először nyílt valódi esély a változásra.

Az ellenzék annak ellenére vesz részt a választásokon, hogy Orbán Viktor a választási szabályok és a körzethatárok módosításától kezdve a sajtó leuralásig, a független bíróságok fölszámolásáig, az Alkotmánybíróság befolyásolásáig mindent megtett annak érdekében, hogy leválthatatlan legyen. „Bár nyilvánvalóan nincs demokrácia Magyarországon, bár nyilvánvalóan nem beszélhetünk szabad választásokról mégis van esély leváltani Magyarország történelmének legkorruptabb kormányát” – mondta Márki-Zay Péter.

Az ellenzéki politikus köszönetet mondott a szavazás lebonyolításában résztvevőknek a munkájukért.

A miniszterelnök-jelölt szerint a választás a 106 választókerületben fog eldőlni. A kormánypártok adatbázis alapján minden egyes szavazójukat elviszik, így a győzelem azon múlik, hogy az ellenzék mozgósítani tudja-e valamennyi támogatóját – mondta.

A teljes hatpárti ellenzék egységes - jelentette ki Márki-Zay Péter, hozzátéve: óriási eredménynek tartja, hogy nem sikerült megbontani ezt a négy év alatt kialakított együttműködést.

A politikus közölte: siker esetén az első intézkedésük az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás lesz, annak érdekében, hogy minden bűnöző börtönbe menjen és ne legyünk többet következmények nélküli ország.

Kérdésre válaszolva kifejtette, Oroszország továbbra is rászorul az Európai Unió tagjainak pénzére, ahogy a tagállamok jelentős része is rászorul a gázra. Ezért föl sem merülhet az, hogy akár Németország, akár Magyarország vagy más tagállam a saját gázellátását kockáztassa – mondta Márki-Zay Péter, az ezzel ellentétes állításokat „nyilvánvaló, szánalmas” hazugságnak minősítve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?