Mariupolban orosz bombatámadás ért egy művészeti iskolát, ahová korábban 400-an menekültek a harcok elől - jelentette be vasárnap az ostrom alatt álló azovi-tengeri kikötőváros tanácsa.
Mariupolban bombatámadás ért egy menedékhelyként szolgáló iskolát
A Telegramon közzétett tájékoztatás szerint a szombat éjjel végrehajtott művelet romba döntötte az épületet, az áldozatok pontos számát nem tudni, mert sokan - jórészt gyerekek, nők és idősek - a romok alatt rekedtek.
Szombaton Vadim Deniszenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a televízióban azt mondta, a harc elsősorban az egyik legnagyobb európai acélüzem, a Mariupolban található Azovstal ellenőrzéséért folyik.
Március 16-án az orosz csapatok bombatámadást hajtottak végre egy a városban található színházépület ellen, ahol helyi ukrán hatóságok szerint több mint ezren voltam a támadás idején.
A BBC brit hírtelevízió szombaton azt közölte, hogy a mentési munkálatokat többször félbe kellett szakítani a folyamatos bombázások miatt. A hatóságok szerint eddig 130 embert mentettek ki a romok alól.
Vasárnapi beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, Mariupol blokádja "háborús bűncselekményként" vonul be a történelembe.
"Azt tenni egy békés várossal, amit a megszállók tettek, olyan borzalom, amelyre évszázadokon át emlékezni fognak" - fogalmazott videóüzenetében az elnök.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.