Márciusban indul a Szerbiában rejtőző nácik felkutatása

Belgrád |

<p>Márciusban indul a Szerbiában rejtőző nácik felkutatása, de ezúttal nem már ismert háborús bűnösöket keresnek, hanem olyanokat, akikről eddig nem tudtak - jelentette ki a 24 Sata nevű internetes oldalnak nyilatkozva Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója.</p>

A honlapon csütörtökön megjelent interjú az Utolsó esély elnevezésű akcióról szól, amelynek célja a még élő náci bűnösök bíróság elé állítása. Zuroff kijelentette: nem akar találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy vannak-e még élő nácik Szerbiában, de bízik abban, hogy van olyan, aki rendelkezik olyan információval, amely elvezethet a máig felderítetlen bűnösökhöz.      „Nekünk az a feladatunk, hogy összegyűjtsük és ellenőrizzük az adatokat. Most is több száz információt kapunk, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyítani is tudjuk, hogy minden ellenőrzött személy valóban náci bűnös volt” - mondta Zuroff, hozzátéve, hogy az ellenőrzött és bizonyságot nyert információkat eljuttatják a helyi ügyészségeknek, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák.     Megjegyezte, hogy az Utolsó esély valószínűleg az utolsó lehetőség arra, hogy a törvény kezére juttassák azokat, akik háborús bűnöket követtek el az 1940-es években.      Az akció kezdetéig, márciusig terjedő időszakban előkészítik a szükséges dokumentumokat, a szerb nyelvű fordításokat, valamint várhatóan egy ingyenesen hívható telefonszámot is üzembe helyeznek, amelyen a vélt bűnösökről szóló információkat be lehet jelenteni.      A Simon Wiesenthal Központ más országokban hasonló akciók keretében 25 ezer euróig terjedő pénzjutalmat is ígért azoknak, akik értékelhető információt adnak még élő nácikról, a 24 Sata honlapnak adott interjúban azonban erről nem esett szó. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?