Maradásra kérte az olasz elnök Renzit

Róma |

<p>Sergio Mattarella olasz államfő felkérte Matteo Renzi miniszterelnököt, hogy maradjon a hivatalában a költségvetés elfogadásáig - jelentette be hétfő este az elnöki hivatal.</p>

A hírt egymondatos közleményében az elnöki hivatal azzal indokolta, hogy az államfő szeretné betartatni a törvényhozás menetrendjét, és kockázatosnak tartaná az ideiglenes kormányzást a 2017. évi költségvetés parlamenti elfogadása előtt.

Az olasz sajtóban már korábban felmerült ennek a megoldásnak a lehetősége azzal az érvvel alátámasztva, hogy a törvényt már napokon belül, péntekig jóváhagyhatják. 

Matteo Renzi hétfő reggel bejelentette lemondási szándékát, miután súlyos vereséget szenvedett az alkotmányos berendezkedés mélyreható átalakításáról szóló népszavazáson. Ezt a szándékát közölte az államfővel is a hétfő esti, félórás találkozójukon, a szavazók elutasítására hivatkozva.

A találkozó után a sajtó azt jelentette, hogy Renzi "a felelősségét érezve" elfogadta az államfő halasztási kérését, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

Renzi a találkozó után egy mellékbejáraton elhagyta a Quirinale-palotát anélékül, hogy nyilatkozott volna a médiának, és visszatért a kormány székhelyére, ahol előzőleg megerősítette a kormánytagok előtt, hogy lemondási szándéka szilárd, és köszönetet mondott a minisztereknek a csapatszellemért a hivatali ideje 1006 napja alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?