Maradásra bírják a segélyszervezeteket?

Bagdad. Hat halálos áldozatot követelt tegnap egy gépkocsiba rejtett pokolgép a Bagdadtól mintegy ötven kilométerre nyugatra lévő Fallúdzsában. Egy nappal korábban, hétfőn Bagdadot rázta meg öngyilkos merénylők által elkövetett robbantássorozat, negyvenkét halálos áldozatot és több mint kétszáz sérültet követelve.

Amerikai katonák elkobzott motorkerépárral Tikrítben, Szaddám szülővárosában. Tikrítben megtiltották a lakosságnak a motorkerékpárok használatát, mert a gerillák a támadások után ilyen járműveken menekülnek el a helyszínről. ČTK/AP-felvételAz iraki hatóságok közlése szerint Fallúdzsa rendőr-főkapitányságától mintegy 100 méterre, egy fiú középiskola udvarán kisméretű személygépkocsi robbant fel, amelyben egyetlen személy ült. Mint a rendőrség közölte, a robbanásban a gépkocsi vezetőjén kívül öt polgári személy vesztette életét. A Reuters szerint a robbanás környékét amerikai katonák zárták körül a városban, amely az úgynevezett szunnita háromszögben fekszik. Iraknak e zömében szunnita muzulmánok lakta részében a legerősebb az amerikaiakkal szembeni ellenállás. A térségben, ahol nagy számban élnek a megdöntött elnök, Szaddám Huszein hívei, rendszeresek az amerikaiak elleni gerillatámadások, de hasonlóan célpontot jelentenek az amerikai támogatást élvező iraki rendőrség, illetve a megszálló erőkkel együttműködő iraki állampolgárok is.

Az észak-iraki Moszulban és a város közelében négy amerikai katona sebesült meg tegnap gerillaakciók következtében. Amerikai közlés szerint egyiküket a város délkeleti részén érte támadás, hárman pedig egy járőr tagjai voltak, akiket Moszultól nyugatra támadtak meg iraki gerillák vállról indítható rakétákkal és automata fegyverekkel.

Az amerikai külügyminiszter kérte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (ICRC) és más nemzetközi szervezeteket, hogy ne hagyják el Irakot. Colin Powell kifejezte reményét, hogy a vállalkozók, a CICR, a kormányoktól független nemzetközi szervezetek és az ENSZ ügynökségei behatóan megvizsgálják biztonsági feltételeiket, és meglelik a módját annak, hogy maradhassanak. „Munkájukra szükség van, és távozásuk a terroristák győzelmét jelentené” – mutatott rá. Powell azt tanácsolta az Irakban tevékenykedő szervezeteknek, hogy forduljanak segítségért Paul Bremer amerikai civil kormányzóhoz vagy Ricardo Sanchez katonai parancsnokhoz. A hétfői bagdadi merényletek fő célpontja éppen a ICRC-központ volt. Genfben közölték, hogy a ICRC egyelőre nem hozott döntést nemzetközi személyzetének visszarendeléséről. A vöröskeresztnek mintegy 800 iraki és 35 (különböző állampolgárságú) külföldi dolgozik Irakban.

A Powelléhez hasonló állásfoglalást tett közzé tegnap az EU is. Az Unió azt szeretné, ha a nemzetközi szervezetek képviselői a legutóbbi napokban elkövetett újabb merényletek ellenére is Irakban maradnának. Chris Patten külkapcsolatokért felelős biztos szóvivője szerint az ilyen támadások nem fogják megkönnyíteni az EU Irakban folytatott humanitárius tevékenységét. Az uniónak azonban sok partnere dolgozik a helyszínen, köztük a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC), amelynek további 8 millió eurót kíván folyósítani munkája folytatásához – fűzte hozzá. Az EU eddig 75 millió euróval támogatta az ICRC iraki humanitárius tevékenységét, összesen pedig 100 milliós keretet bocsátott rendelkezésre ottani emberiességi műveletek céljaira. „Az ICRC-nek szánt összegek egy részének felhasználását középtávon befolyásolhatják az utóbbi napok fejleményei, de ezek következményei egyelőre kezelhetőnek tűnnek. Az unió szükség esetén más partnereinek a segítségét is igénybe veheti annak érdekében, hogy a segélyek eljuthassanak a rászorulókhoz” – mondta a szóvivő.

Külföldiek állhatnak a hétfői pusztító robbantássorozat hátterében – állítják az iraki polgári kormányzat amerikai–brit vezetői. Ezt arra alapozzák, hogy a robbantásokat öngyilkos merénylők hajtották végre, ez a módszer pedig nem jellemző az iraki gerillákra. „Ez a taktika külföldi terroristákra vall, és nem azokra a Szaddámhoz hű elemekre, amelyeket még mindig nem sikerült levadászni” – jelentette ki Jeremy Greenstock, az iraki közigazgatás brit képviselője. Az amerikaiak a hétfői merényletsorozat kapcsán őrizetbe vettek két újságírót: az al-Dzsazíra arab televízió operatőrét és a Reuters brit hírügynökség riporterét. Azzal vádolják mindkettejüket, hogy információik voltak a támadások előkészítéséről. Az al-Dzsazira a hírt megerősítette. Egy iraki tolmács azt vallotta, hogy a tévé munkatársai a vöröskereszt elleni merénylet előtt egy órával a helyszínen tartózkodtak.

Bagdadban agyonlőtték az iraki főváros főpolgármester-helyettesét. A merénylet még vasárnap este történt, de csak tegnap hozták nyilvánosságra. Az ismeretlen támadók egy mozgó autóból nyitottak tüzet a városi vezetőre, aki szintén kocsiban ült. (MTI, TASR)

Japán hadihajók Irak közelébe

Tokió. Három japán hadihajó indult tegnap az Arab-tengerre – közölte a japán Nemzetvédelmi Hivatal. A hadihajókat a terrorizmus elleni küzdelem részeként vezényelték az Irakkal szomszédos vizekre. A két rombolóból és egy szállítóhajóból álló konvoj feladata egyebek mellett az lesz, hogy segítséget nyújtson a térségben lévő amerikai és brit hadihajók üzemanyagpótlásához. Japán 2001 novemberében, az afganisztáni hadműveletekhez nyújtandó japán logisztikai támogatást lehetővé tevő törvény elfogadásával csatlakozott az USA terrorellenes küzdelméhez. A japán alkotmánya tiltja fegyveres erő alkalmazását nemzetközi konfliktusok rendezésére. A szigetország 2001 októberében elfogadott új terrorizmusellenes törvényében bővítette fegyveres erőinek jogkörét, és lehetővé tette a logisztikai támogatást. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?