Marad a magyar kisebbségi kormány?

Budapest |

<p>A politológusok szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az MSZP és az SZDSZ valamilyen formában megállapodik egymással, fennmarad a kisebbségi kormányzás, és "átmegy" a költségvetés - erről Kiszelly Zoltán, Szomszéd Orsolya és Juhász Attila nyilatkozott az MTI-nek. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy "átmegy" a kisebbségi kormány költségvetése a parlamenten - nyilatkozta Kiszelly Zoltán.</p>

Mint mondta, Gyurcsány Ferencnek az SZDSZ-es Gegesy Ferenc lemondása után csupán négy plusz szavazatot kell szereznie. A politológus szerint az MSZP és az SZDSZ tovább folytatja majd a tárgyalásokat, ám megegyezésre köztük csak akkor van esély, ha a szocialisták gesztusokat tesznek a liberálisok felé.
Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője az MTI-nek úgy nyilatkozott: a parlament feloszlásáról szóló szavazás és az MSZP illetve az SZDSZ legutóbbi egyeztetése azt a forgatókönyvet valószínűsíti, hogy fennmarad a kisebbségi kormányzás. A két párt akár decemberig is egyeztethet, és amíg tárgyalnak, lehet azt mondani, hogy nincs napirenden a parlament feloszlatásának kérdése. Szerinte a parlament feloszlásáról szóló szavazás után az SZDSZ került kedvezőtlenebb tárgyalási pozícióba, mert azután, hogy a javaslat ellen szavazott, hiteltelenné válhatnak a párt prominenseinek a "legfeljebb majd hamarabb jön Orbán Viktor" típusú kijelentései.
Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerint a parlament feloszlásáról szóló hétfői szavazás alapján az látszik, hogy az SZDSZ-re nagyon nagy nyomás nehezedik a párton belülről, hogy valamilyen formában egyezzen meg az MSZP-vel a kormányzás folytatásáról. A politológus szerint ezt mutatja Gegesy Ferenc kilépése, Csécsey Béla nyílt levele, és az újságokban zajló értelmiségi vita is. Ebből kiindulva, Juhász Attila szerint annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy az MSZP és az SZDSZ valamilyen formában megegyezik, de hogy pontosan milyen formában, azt továbbra sem lehet megmondani, mert az SZDSZ mostanra olyan helyzetbe lavírozta magát, amiben nincs igazán jó megoldás a számukra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?