Már több mint 1100 halott

Genf |

<p>A kelet-ukrajnai harcokban április közepe óta már legalább 1129 ember vesztette életét, és közel három és fél ezren sebesültek meg - közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.</p>

Navi Pillay genfi nyilatkozata szerint rendkívül riasztó a harcok hevességének fokozódása Luhanszk és Donyeck térségében. Mindkét fél nehézfegyvereket - tüzérséget, rakétákat, harckocsikat - vet be lakott övezetekben - hívta fel rá a figyelmet.

A maláj utasszállító repülőgépről szólva a főbiztos megállapította, hogy a lelövése háborús bűncselekmény lehet. A jelentés szerint az oroszpárti szeparatista csoportok "professzionalizálódtak", és közös parancsnokság alá kerültek. Az élükön gyakran Oroszországból származó vezetők állnak, akik kiképzettek, és a csecsenföldi és a Dnyeszter menti fegyveres konfliktusokban harci tapasztalatokat szereztek.

Ezek korábban anarchista fegyveres csoportok voltak, különféle kötődésekkel és célkitűzésekkel, de most központi parancsnokság alatt egyesülnek - írta. A főbiztos szakértői úgy vélik, hogy a következő hónapokban menekülthullám indulhat el az Oroszország által márciusban megszállt Krím félszigetről "az ukránokat, tatárokat és általában a kisebbségek tagjait sújtó szigorú korlátozások, zaklatások és diszkrimináció miatt" E csoportoknak korlátozzák a gyülekezési jogaikat, egyesülési szabadságukat és a szólásszabadságukat - állapítja meg a dokumentum.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?