Már tíz amerikai szövetségi államban hirdettek szükségállapotot

<p>Már az USA tíz szövetségi államában rendeltek el szükségállapotot a kivételes havazás miatt, és szombaton délig 8300 járatot töröltek, az utasok a repülőtereken rekedtek - írta a <a href="http://hvg.hu/vilag/20160123_Mar_tiz_amerikai_szovetsegi_allamban_hird#…;

A Jonas névre keresztelt téli vihar akár 75 centiméteres – az 1922-es történelmi rekordot is meghaladó - hóval is boríthatja a fővárost, Washingtont, ahol a hétvégére leállították a tömegközlekedést, ami az országban New York után a második legkiterjedtebb. Az amerikai kormánygépezet pénteken leállt, Barack Obama elnök a Fehér Házban maradt. Fehér takaró alá kerül New York is, ahol Bill de Blasio polgármester arra kérte az autósokat, ne menjenek az utakra, amelyeket 35-40 centiméteres hó is boríthat, ha a vihar lecsap. De Blasio azt is közölte, hogy a nyolcmilliós metropolis útjain 1800 hókotró és 579 sószóró dolgozik majd, utóbbiak 300 ezer tonna sót terítenek majd el.

A rendkívüli helyzet legalább 50 millió embert késztethet arra, hogy ne mozduljon ki a házából, és a kivételes időjárási jelenségre készülve a megelőző napokban mindenki alaposan bevásárolt vízből és alapvető élelmiszerekből. Több helyen készenlétbe helyezték a Nemzeti Gárdát, Kentuckyban hóban rekedt autósokat kellett kiszabadítani a hó fogságából.

A telegraph.co.uk oldalán élőben követhetik a tengerentúli helyzetet.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?