Már összesen 23 tisztségviselő távozott Trump kormányából

Scott Pruitt, a környezetvédelmi hivatal vezetője
Washington |

Scott Pruitt, a környezetvédelmi hivatal vezetője lemondásával immár 23 magas rangú tisztségviselő távozott Donald Trump amerikai elnök kormányából. Elnökválasztási kampányában két évvel ezelőtt Donald Trump azt ígérte: ha megválasztják, "lecsapolja a washingtoni mocsarat", azaz megtisztítja az amerikai politikát.

 

A környezetvédelmi hivatal vezetője, a több korrupciós botrányba keveredett Scott Pruitt csütörtök délutáni lemondását a The Wall Street Journal című lap internetes kiadásában úgy kommentálta, hogy Pruitt "belefulladt a mocsárba". Az Axios hírportál szerint Donald Trump most "a saját mocsarát csapolja le".

Az amerikai elnök kormányzatát alig több mint másfél év alatt 23 munkatársa hagyta el. Van akitől az államfő vált meg, mert elégedetlen volt munkájával vagy megnyilvánulásaival, van aki pedig magától távozott, mert elégedetlen volt az elnökkel. A volt ügyvezető igazságügyi minisztert, Sally Yates-t az elnök tavaly januári beiktatása után néhány nappal menesztette, mert az előző államfő, Barack Obama által kinevezett tárcavezető nem volt hajlandó végrehajtani egy utasítást.

Michael Flynn még egy hónapig sem húzta nemzetbiztonsági tanácsadóként, mert kiderült róla, hogy a török kormány lobbistája volt és nem tájékoztatta Trumpot a washingtoni orosz nagykövettel folytatott megbeszéléseiről.

Donald Trumpról köztudomású, hogy abszolút lojalitást vár el munkatársaitól. Állítólag ezt követelte meg James Comey-tól, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójától is, akit 2017 májusában menesztett.

Az elnökválasztási kampány stratégiai főtanácsadójából a Fehér Ház stratégiai főtanácsadójává vált Steve Bannon munkájával Trump elégedett volt. Bannon - aki egyébként szerette azt hangoztatni, hogy ő volt a "királycsináló", azaz Trump neki köszönhette a választási győzelmét - egy hetilapnak adott interjújában azonban durva és közönséges kifejezésekkel bírálta a Fehér Házban uralkodó helyzetet, ezért tavaly augusztusban távoznia kellett.

Őt nem sokkal később követte Gorka Sebestyén tanácsadó, aki sajtóhírek szerint ugyan önként mondott le, de nem ösztökélték a maradásra a Fehér Házban.

Kapcsolódó cikkünk

A Fehér Ház szűkebb munkatársi gárdájában volt a legnagyobb mozgás az elmúlt másfél évben. Tavaly májusban Mike Dubke, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója mondott le mindössze három hónap után. Őt Walter Shaub, a kormányzati etikáért felelős hivatal vezetője követte július elején, egyebek közt azért, mert az elnök nem volt hajlandó teljesen elhatárolódni üzleti érdekeltségeitől. Két héttel később Mark Corallo, a Trumpot az orosz beavatkozással kapcsolatos nyomozásban képviselő jogi csapat szóvivője, valamint Mark Kasowitz ügyvéd mondott le.

Még nem ért véget július, de a Fehér Ház korábbi szóvivője, Sean Spicer, majd négy nappal később helyettese, Michael Short is felmondott. Három nappal később Reince Priebus kabinetfőnök is távozott. A volt kabinetfőnöke még tavaly márciusban felmondott Katie Walsh dolgozónak egy kiszivárogtatási ügy miatt.

Anthony Scaramucci került ezután a kommunikációs igazgató tisztségébe, de az amerikai sajtóban csak "lődörgőnek" becézett volt bankár mindössze tíz napig húzta, július utolsó napján mondtak fel neki. Bukásához az vezetett, hogy a The New Yorker című lap riporterének minősíthetetlen stílusban beszélt Priebusról és Bannonről.

 

Családon belüli erőszak vádja miatt volt kénytelen távozni idén februárban az elnöki kabinet titkára, Rob Porter és Donald Trump egyik beszédírója, David Sorensen. Hope Hicks kommunikációs igazgató, Porter állítólagos barátnője azután mondott le február végén, hogy az elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló kongresszusi bizottság előtt elismerte, hogy "kegyes hazugságokat" engedett meg magának munkája során.

Márciusban került sor a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetőjére, Gary Cohnra, aki politikai nézetkülönbségek miatt mondott le. A szabadpiac abszolút híveként számon tartott Cohn nem értett egyet az acél-és alumíniumtermékekre kivetett amerikai védővámokkal.

Politikai nézetkülönbségek vezettek Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó idén márciusban történt lemondásához is. Sajtóban megjelent elemzések szerint Trump Tillersont és McMastert "puhának" tartotta, kivált az iráni atomalku ügyében hangoztatott álláspontjuk miatt. Távozásuk után mondta fel az amerikai elnök a többhatalmi atomegyezményt.

Március utolsó napjaiban távozott még David Shulkin, a veteránügyi minisztérium vezetője.

Ha korrupciós ügyei nem is voltak, de Scott Pruitthoz hasonlóan az adófizetők pénzéből fedezte magánutazásait Tom Price, orvos-politikus, egészségügyi miniszter. Price tavaly szeptemberben, a közfelháborodás nyomán mondott le. John McEntee-t, Trump személyes asszisztensét pedig egyenesen kivezették idén márciusban a Fehér Házból, mert pénzügyi bűncselekmények miatt folyik nyomozás ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?