Már hat magyar megyében van válsághelyzet

Budapest |

<p>Csongrád és Bács-Kiskun után újabb négy megye, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány.</p>

A péntek reggel nyolc órától - legfeljebb 2016. március 18-ig - hatályos döntés a Magyar Közlönyben jelent meg. Baranya és Somogy megye esetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már csütörtök este jelezte, hogy válsághelyzetet hirdetnek ki, mivel egy nap alatt összeomlott a horvát bevándorlási rendszer. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban közölte, hogy már az éjszaka meg is kezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon. Másik két megyére, Bács-Kiskunra és Csongrádra kedden hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kabinet. A most közzétett rendelet - hasonlóan a három nappal ezelőttihez - az idegenrendészetért és menekültügyért is felelős belügyminiszter feladatául szabja, hogy haladéktalanul gondoskodjon a rendelet és a válsághelyzettel összefüggő jogszabályi rendelkezések tartalmáról való tájékoztatásról. A tájékoztatást a közszolgálati műsorszolgáltatók, valamint - lehetőség szerint - a körzeti, helyi műsorszolgáltatók és legalább egy országos napilap közreműködésével, a lehető legrövidebb időn belül közzé kell tenni. Az országos rendőr-főkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője a válsághelyzet elrendelését követően legalább 15 naponként közösen tájékoztatja az idegenrendészetért és menekültügyért felelős minisztert a válsághelyzet elrendelését megalapozó feltételek fennállásáról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?