Külföld

Már a népszerű európai üdülőhelyeken is támadnak a vérszomjas cápák

A barcelonai hatóságoknak négy tengerparti területet is el kellett zárniuk a fürdőzőktől, mivel a környéken elszaporodtak a cápák.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. július 16. 14:40

Filmbe illő módon mentette meg lányát egy fehér cápától
- Képarchívum

Spanyol vízimentők jelentették először, hogy egyre több makócápát láttak a part közeli sekély vízben úszni, amiről tájékoztatták is a hatóságokat.

A szóban forgó ragadozó a világ egyik leggyorsabban úszó cápafaja, ami képes akár 50 km/óra sebességgel siklani a tengerben, nem mellesleg az embereket is megtámadhatja.

Harapásuk végzetes lehet, akár 13 ezer newton erősséget is elérhet, amelybe bárki belehalhat.

(tvnoviny)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
zuzana 2
Frissítve

Ukrajnának szánt tarackágyúk legyártására kapott megrendelést Szlovákia

korčok k

Korčok elutasította az SaS ajánlatát, egyelőre kivonul a politikából

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

atomfegyver k

Az oroszok nem lennének képesek a nukleáris hadviselésre – állítják az amerikai szakértők

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

Nem kell a Dunaszerdahelyi kórházig utazni a röntgenért, mert a helyi rendelőintézetben is van szolgáltatás (A szerző felvétele)

Marad a röntgen Nagymegyeren

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.