Maliban megöltek ötven iszlamistát, elesett egy francia katona

Bamako/Párizs |

<p>A Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) nevű szervezet legalább 50 harcosát ölték meg a francia egységek és az iszlamisták között az észak-mali Gao környékén péntek óta dúló harcokban, s egy francia katona is elesett - közölték mali katonai források és a francia védelmi miniszter.</p>

 "A harcok vasárnap reggel is folytatódtak Gaótól 60 kilométerre az iszlamista fegyveresek és a francia katonák támogatta mali kormánykatonák között. Kézben tartjuk a helyzetet. Péntek óta legalább 50 iszlamista halt meg" - mondta el telefonon egy nevének elhallgatását kérő mali katonai illetékes.
    A péntek esti harcokban részt vevő egyik katona elmondta a francia hírügynökségnek, hogy a mali hadsereg lerombolta a MUJAO egyik Gao melletti támaszpontját.
    Cédric Chareton 26 éves francia ejtőernyős tizedes szombat éjjel halt meg, amikor az egységével támadást intézett az algériai határ közelében fekvő Iforas-hegységben egy ellenséges állás ellen - közölte vasárnap Thierry Burkhard francia katonai szóvivő. Ő volt a harmadik francia katona, aki elesett a mali intervencióban.
    A vezérkar szerint "legalább tizenöt iszlamista harcost semlegesítettek" , azaz megöltek vagy megsebesítettek a szombati harcok során, egyebek között a barlangok és járatok átkutatásakor, amelyek menedékül szolgálhatnak az iszlamista fegyvereseknek.
    Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter szerint a szombat éjjeli harcok a legkegyetlenebbek voltak, amióta január 11-én megkezdődött a francia haderő akciója a nyugat-afrikai országban.
    A mali hadsereg a héten kezdett nagyszabású hadműveletbe, hogy megtisztítsa a Gao környéki településeket az iszlamistáktól.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?