<p>Csaknem másfélszáz, Ukrajnában gyártott hadieszközt - harci repülőgépeket és helikoptereket, páncélosokat, csapatszállító járműveket és tüzérségi ütegeket - adtak át ünnepélyesen Petro Porosenko elnök jelenlétében az ukrán fegyveres erőknek kedden a kelet-ukrajnai fronthoz közeli egyik katonai reptéren.</p>
Majd 150 új harci eszközt adott át Porosenko az ukrán hadseregnek
A Harkiv megyében lévő csuhujivi reptéren tartott ceremónián Porosenko közölte, hogy idén az ukrajnai hadiüzemekben gyártott, illetve korszerűsített hadieszközökből és katonai felszerelésekből már több mint ezer darabot adtak át a hadseregnek. Hangsúlyozta, hogy a kijevi diplomáciai erőfeszítések a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére hatástalanok, ha az országnak nincs erős, jól felszerelt hadserege.
A jelenleg átadott haditechnikai eszközök egy része még kedden a csuhujivi repülőtér melletti baskirivkai lőtéren gyakorlaton vesz részt - amelyet az ukrán államfő is megtekint -, majd a fegyvereket a hadműveleti övezetbe szállítják.
Közben kijevi jelentések szerint továbbra is heves harcok folynak a Donyec-medencében a frontvonal teljes szakaszán. Az elmúlt napban a Moszkva által támogatott szakadárok 54-szer nyitottak tüzet az ukrán fegyveres erőkre, nyolc katona sebesült meg.
A Harkiv megyében tartott katonai ceremónia előtt Porosenko Kijevben ünnepélyes zászlófelvonáson vett részt az ukrán nemzeti lobogó ünnepe alkalmából. A fővárosi rendezvényen a Krím és a Donyec-medence fölötti ukrán szuverenitás visszaállításának fontosságára mutatott rá. Hozzátette ugyanakkor, hogy rendkívül nehéz feladat ezeken a területeken "ismét kitűzni az ukrán zászlót". Elismeréssel szólt egyben azokról az ukránokról, akik ezt - szavai szerint - életük kockáztatása árán is megtették a szakadárok által megszállt településeken.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy a közvélemény-kutatások szerint az országban élők 90 százaléka büszke hazája nemzeti zászlajára, címerére és himnuszára, valamint az ukrán nyelvre.
Úgy vélekedett, hogy a nemzeti jelképek tiszteletében mutatkozik meg a társadalom öntudata. "Moszkva nem véletlenül félt annyira nemzeti zászlónktól. A mi lobogónk alatt emelte talpra a nemzeti-felszabadító mozgalom ukránok millióit a 80-as évek végén, és a (szovjet-orosz) birodalom az ukrán himnusz dallamára szállt sírba" - hangoztatta Porosenko.
Ukrajnában 2004 óta minden évben augusztus 23-án - egy nappal a függetlenség ünnepe előtt - tartják meg a nemzeti zászló ünnepét. Az ország idén ünnepli függetlenségének 25. évfordulóját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.