Magyarországon lopott, Szlovákiában állították meg a bolgár elkövetőt

Győr |

<p>A mosonmagyaróvári termálfürdőben 200 ezer forintot lopott egy bolgár férfi csütörtök délelőtt, majd beugrott az autójába, és egészen a szlovákiai Oroszvárig száguldott.</p>

 

A magyar rendőrök üldözték Szlovákiában is, és az időközben értesített szlovák rendőrök tartóztatták fel a gyanúsítottat - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.     Kálmán Gabriella közölte: az elkövető személyleírása mellett a gépjármű rendszáma is a nyomozóhatóság rendelkezésére állt. A rendőrség ellenőrzési pontokat állított fel, s intézkedett a jármű körözéséről. Ennek eredményeként a hegyeshalmi körzeti megbízott az M15 autóúton felismerte a keresett gépkocsit. A járőr a Rajka irányába haladó jármű üldözésébe kezdett, miközben kollégái segítségét kérte. A mosonmagyaróvári határrendészek is bekapcsolódtak a 200 kilométer óránkénti sebességgel száguldó jármű üldözésébe. A gyanúsított a rajkai átkelőnél nem állt meg, a rendőri karjelzést figyelmen kívül hagyva nagy sebességgel továbbhajtott.     A szlovákokkal közös akció eredményeként a határlépést követően nem sokkal azonban a szlovák rendőrök feltartóztatták a gyanúsítottat.    A 46 éves bolgár férfi menekülés közben próbált megszabadulni a lopott pénztől, azonban az autójából kiszórt bankókat a rendőrök megtalálták. Vele szemben az eljárást a szlovák hatóságok folytatják - mondta el a sajtóreferens. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?