Magyarországon is tiltakoznak a tanárok

Magyarországon is tiltakoznak a tanárok
Budapest |

<p>A budapesti Teleki Blanka Gimnázium összes tanára kiállt a magyarországi oktatás egész pályás, diktatórikus átalakítása ellen. A pedagógusok a szolidaritásukat fejezték ki az egészségügyi dolgozókkal is - írja a <a href="http://444.hu/2016/01/13/a-budapesti-teleki-blanka-gimnazium-osszes-tan…;

Az iskola honlapjára került fel a budapesti gimnázium nevelőtestületének közleménye, melyben kiállnak a legerősebb borsodi iskolának számító miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete mellett. Korábban a miskolciak nyílt levélben háborodtak fel a kormány oktatáspolitikája miatt. 

A budapesti gimnáziumban a tanárok nyílt szavazás során egyhangúan elfogadták, hogy kiállnak a miskolci gimnázium mellett és változásokat követelnek a magyarországi oktatási rendszerben.

A pedagógusok az alábbi követeléseket fogalmazták meg:

1. Valódi reformokat követelünk a gyakorló pedagógusok szakmai szervezeteivel történő egyeztetéssel, továbbá követeljük a reformok feltételeinek előzetes megteremtését, és felmenő rendszerű bevezetését!
2. Követeljük a diákok és a tanárok óraszámának csökkentését!
3. Követeljük a NAT tantárgyi követelményeinek a 21. századra való adaptálását, a lexikális ismeretanyag csökkentését, a diákok szabad idejének és gyermekkorának visszaadását!
4. Követeljük a hátrányos helyzetű diákok állami forrásból való rendszeres ösztöndíjazását az egyenlő esélyek megteremtése és a társadalmi mobilitás érdekében!
5. Követeljük az IKT korszerűsítését minden oktatási intézményben!
6. Követeljük a tankönyvválasztás szabadságát!
7. Követeljük a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítását!
8. Követeljük az oktatás finanszírozásának európai átlaghoz való igazítását!
9. Követeljük az iskolák gazdasági önállóságának és az intézményvezetők igazgatói jogköreinek visszaállítását, a KLIK megszüntetését!
10. Mind a tanulás, mind a tanítás alkotómunka, amit nem lehet bürokratikus indikátorokkal minősíteni. Követeljük a pedagógus-életpályamodell és -minősítés, valamint a tanfelügyeleti ellenőrzés átalakítását, immáron a valóságos oktatási feltételek figyelembevételével.
11. Követeljük a személyiségi jogok tiszteletben tartását, és a felügyelettel kapcsolatos dokumentumoknak az OH informatikai felületén való rögzítésének leállítását!
12. Követeljük a pedagógus bértábla minimálbér-követésének visszaállítását, a tanári fizetéseknek az értelmiségi léthez szükséges szintre emelését.
13. Követeljük a tanárellenes, 40-60%-os fizetésemelésekről szóló, a közvéleményt félrevezető bejelentések leállítását. A több évtizede pályán lévő kollégák bére néhány ezer forinttal, vagy egyáltalán nem növekedett a pályamodell bevezetése óta.
14. Követeljük a túlmunka díjazásának visszaállítását!
15. Követeljük az oktatás teljes dolgozói körének a bérrendezését : a pedagógusok munkáját segítő iskolatitkároknak, rendszergazdáknak, az iskolák működését biztosító karbantartóknak, takarítóknak.
16. Követeljük, hogy az elvont NOKS-státuszokat (szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, gazdasági ügyintéző) állítsák vissza!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?