Magyarországi vonatbaleset: hajnaltól újra menetrend szerint járnak a vonatok

Monorierdő/Budapest |

<p>Kedd hajnali üzemkezdettől újra a menetrendnek megfelelően közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd vasútvonalon, ahol előző nap tragikus baleset történt - közölte a MÁV sajtófőnöke. A szakemberek még hétfő este eltávolították a roncsokat a vasúti szerencsétlenség helyszínéről. A vonalon legfeljebb néhány perces késésekre kell számítani, mert a baleset helyszínén, Monorierdőnél 200 méter hosszan még óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.</p>

Monorierdőnél hétfő délelőtt egy személyvonat hátulról belefutott egy InterCity szerelvénybe. A balesetben négyen életüket vesztették.A MÁV anyagi segítségnyújtás lehetőségét vizsgálja; az áldozatok hozzátartozói és a sérültek kárpótlásával kapcsolatosan kedden tesznek bejelentést - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója az MTV Este című hírműsorában. A vezérigazgató elmondta: főleg adószempontból vizsgálják az anyagi kárpótlás lehetőségét, mert a vasúttársaság nem szeretné, ha adózni kellene a segély után.

A műsorvezető kérdésére a vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azért nem fogadta el az ő lemondását, mert a vizsgálat befejeződéséig nem maradhat operatív vezető nélkül a MÁV.

A Monorierdőnél történt vonatbalesetről Heinczinger István azt közölte, hogy a szerencsétlenség bekövetkezte előtt volt egy "biztosító berendezés zavartatás", aminek következtében sem a pálya melletti, sem a mozdonyon lévő jelzőberendezés nem üzemelt. Ilyen esetben - a MÁV szabályzata szerint - maximum 15 kilométeres sebességgel hajthatott volna be a "térközbe" a személyvonat vezetője, vagyis a két kilométeres térközben ezt a sebességhatárt kellett volna betartania, kivéve, ha kap egy úgynevezett hívójelet az állomásról, amely feloldja a sebességkorlátozást.

A személyvonat vezetője azt mondta, hogy kapott egy ilyen jelet, amely után a pályaszakaszon engedélyezett maximális sebességre gyorsíthatja fel a szerelvényt.

A vezérigazgató szerint nem valószínű, hogy ilyen jel kimehetett. Úgy fogalmazott: "nehezen tudom azt elképzelni, hogy a pályának ezen a szakaszán nyolc perccel előbb elmegy egy IC, amelynek vezetője betartja a 15 kilométeres sebességhatárt, majd ugyanazon a szakaszon a másik vonat vezetője jelet kap". Heinczinger István hozzátette, hogy ezt még ki kell vizsgálni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?