Magyarországi romagyilkosságok - lezárult a nyomozás

Budapest |

<p>Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romagyilkosságok ügyében; a rendőrség mind a négy, őrizetbe vett gyanúsított ellen vádemelést javasol - jelentette be Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.</p>

Csizner Zoltán összesítése szerint a nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában egyedülálló bűncselekmény-sorozatban 9 helyszínen összesen 78 lövés történt, 7 helyszínen összesen 11 Molotov-koktélt dobtak el. A bűncselekmények során hatan haltak meg, köztük egy gyerek, továbbá öten súlyosan megsérültek és köztük is van egy gyerek. A nyomozók szerint összesen 55 ember testi épségét veszélyeztették az elkövetők.
Az NNI megbízott vezetőjének közlése szerint a bűncselekmény-sorozat azért is egyedülálló, mert a korábbiakkal ellentétben nem szexuális indíttatású volt és nem anyagi haszonszerzés motiválta a tetteseket.
Az emberölés nem eszköz, hanem maga a bűncselekmény célja volt - szögezte le, hozzátéve, hogy korábban ilyennel nem találkoztak. Hangsúlyozta: a nyomozás végére azonban zárt bizonyítékláncot állítottak fel, ami az elkövetők személyét és cselekvőségüket egyértelműen bizonyítja.
Mint mondta, a sorozatjelleget az támasztotta alá, hogy hasonló sértetti körrel szemben követték el a hasonló bűncselekményeket, az elkövetés időpontjai is hasonlók voltak, mint ahogyan az elkövetési eszközök (vadászfegyver és Molotov-koktél) is. A sorozat-jelleget erősítette az is, hogy a bűncselekmények egyre brutálisabbak lettek: amíg az első támadásoknál a Molotov-koktéllal és a nem célzott lövésekkel pánikot, félelmet keltettek az elkövetők, az utolsó, kislétai támadásnál már közvetlen közelről lőttek az áldozatra.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint korábbi sérelmekből fakadó bosszú és a félelemkeltés volt a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat elkövetőinek motivációja.
Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője az MTI kérdésére azt mondta: az elkövetők személyes sérelme a régmúltban történt, az nem kapcsolódott a bűncselekmény-sorozat áldozataihoz. Nincs kapcsolat az elkövetők és az áldozatok között - szögezte le. Hozzátette: a tettesek a településeket - ahol a támadásokat végrehajtották - úgy választották ki, hogy "nem sokkal a bűncselekmény elkövetése előtt történt olyan esemény, ami a társadalom érdeklődését felkeltette", így ők is felfigyeltek az adott településekre.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mi alapján választották ki az elkövetők a sértetteket, Csizner Zoltán azt válaszolta: a megközelítés és a távozás biztonsága volt az elsődleges szempontjuk, hogy a támadás minél kevesebb kockázattal járjon. A sértetteknek semmilyen közük nem volt ehhez, egyszerűen pont ők laktak ott - tette hozzá.
Az NNI a bűncselekmény-sorozat felderítésére nyomozócsoportot állított fel, az FBI viselkedéselemző egységétől kértek tanácsot és rekord összegű, 100 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki. (A nyomravezetői díjat a rendőrség végül nem fizette ki.)
A nyomozás során 509 tanút hallgattak ki és több ezret "szólítottak meg" a különböző adatgyűjtések során, több mint 5 millió távközlési adatot ellenőriztek, 170 szakértőt vontak be a munkába, 1.916 "tétel" a lefoglalt bizonyíték és 33 ezer oldal a nyomozati irat.
Felidézte: az NNI kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön dobtak Molotov-koktélt és lőttek lakóházakra, augusztus 8-án Piricsén tették ugyanezt, a támadásban egy ember súlyosan megsérült. 2008. szeptember 5-én Nyíradonyban lőttek lakóházra, szeptember 29-én Tarnabodon. A tarnabodi bűncselekmény után három ember került a rendőrség látókörébe, érdemi védekezést nem adtak elő, a tanúvallomások azonban terhelőek voltak rájuk nézve és a fegyverszakértő is megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetése idején fegyvert használtak. Végül bebizonyosodott, hogy nem ők voltak a tarnabodi támadás elkövetői.
2008. november 3-án Nagycsécsen - mint Csizner Zoltán fogalmazott - fordulóponthoz ért a bűncselekmény-sorozat, mivel ketten is meghaltak a támadásban. Alig egy hónappal később, december 15-én Alsózsolcán életveszélyes sérüléseket okoztak, amikor az udvaron dolgozókra adtak le lövéseket. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön egy apa és a fia is meghalt, amikor rájuk lőttek, április 22-én Tiszalökön egy ember halt meg a támadásban, augusztus 3-án pedig Kislétán támadtak romákra, itt már nem távolról, lesből lőttek, hanem szinte testközelbe kerültek áldozatukhoz.
A rendőrség szerint a besenyszögi fegyverrablásnál K. Árpád, K. István és P. Zsolt volt jelen, a debreceni menekülttábor elleni támadást egyedül K. Árpád hajtotta végre.
Galgagyörkön, Piricsén, Tarnabodon, Nagycsécsen és Kislétán K. Árpád, K. István és P. Zsolt volt jelen és valamennyien lőttek is, a kislétai halálos lövést K. István adta le. Tatárszentgyörgyön is ott voltak mind a hárman, de egyedül K. István lőtt, ő adta le a halálos lövéseket. K. Árpád egyedül hajtotta végre a debreceni és a nyíradonyi támadást, Alsózsolcán és Tiszalökön pedig K. István volt a társa, a lövéseket - így a tiszalöki halálosat is - K. Árpád adta le.
A negyedik gyanúsított, Cs. István csak az utolsó két helyszínen volt jelen, akkor is sofőrként - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?