Magyarország utat tévesztett – mondta a jegybankelnök

matolcsy k

Valahol megint utat tévesztettünk – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen. Szerinte teljes gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.

A 2010-2019-es évtizedet megnyertük – hangsúlyozta Matolcsy, ám a mostani évtizedet elveszítjük. A 2021-24 közötti években az úttévesztés következtében veszélybe került minden, emiatt romlott Magyarország versenyképessége. Matolcsy idézett egy közmondást, amely szerint „egyik megálló sem lesz jó annak, aki rossz vonatra száll”, és Magyarország ezt tette 2021-ben.

Nem volt reális cél Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy 2030-ra az unió 5 legjobb országa közé kerüljünk. Azt javaslom, legyen ez a cél 2040-re, mert 2030-ra nem jön össze

– tette hozzá.

2019-ben még a 20. helyen voltunk, 2023 végére pedig a 23. helyre kerültünk az egy főre jutó GDP az EU-ban. Nem közeledtünk a legjobban teljesítő EU-s országokhoz, de a legrosszabbul teljesítők közeledtek hozzánk – hangsúlyozta.

Szerinte Magyarország elveszítheti a következő évtizedet, rámutatva, hogy két nagy ellenség van: a magas költségvetési eladósodás, illetve a magas és makacs infláció. Ez azért van, mert elengedte a kormány az államháztartási hiányt, és nem csatlakozott az infláció elleni harchoz. Ha az emberek nem fogyasztanak, mert nincs miből, ha a tartalékaikat elveszítik, akkor nem lesz költségvetési bevétel – mondta Matolcsy.

Szerinte az Orbán-kormány abban is téved, hogy a reálbérek növekedése automatikusan növeli a fogyasztást. A reálbérek a jövedelmek felét fedik le, de ott vannak a nyugdíjak és más szociális ellátások, amelyeknek nem nőtt a reálértéke. Ez egy középosztályellenes gazdaságpolitikai fordulat volt – tette hozzá.

Matolcsy György és az aktuális gazdasági kormányzat konfliktusa nem új keletű, rendszeres a Nagy Márton gazdasági miniszter és a jegybank közötti pengeváltás.

(Portf., Indx, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?