Magyarország nem vár

Brüsszel. Több tízezres szakszervezeti demonstráció kezdődött tegnap Brüsszelben, ahol a laekeni EU-csúcs előestéjén európai szociális csúcstalálkozót is tartanak az unió és a szociális partnerek képviselői.

Brüsszel. Több tízezres szakszervezeti demonstráció kezdődött tegnap Brüsszelben, ahol a laekeni EU-csúcs előestéjén európai szociális csúcstalálkozót is tartanak az unió és a szociális partnerek képviselői. Az Euromanif néven rendezett megmozdulás szervezője, az Európai Szakszervezetek Konföderációja (ETUC) már kora délután mintegy 75 ezer résztvevőről számolt be, akiknek csak körülbelül a fele belga. Több ezer aktivistával képviseltetik magukat a szlovák, francia, német, spanyol, olasz, görög és horvát szakszervezetek.

Közben Martonyi János magyar külügyminiszter megerősítette, Magyarország nem kíván más EU-tagjelölteket bevárni uniós csatlakozásával, és nem tart igényt arra, hogy adott esetben mások rá várjanak. A csatlakozási tárgyalások szerdán tartott miniszteri fordulója után utalt arra, hogy ezt a kérdést néhány nappal ezelőtt Brüszszelben megvitatta francia kollegájával, Hubert Védrine-nel is, aki világosan leszögezte, hogy az unió egyik tagjelölt csatlakozását sem fogja késleltetni, egyiket sem kényszeríti arra, hogy másokra várjon. Előzőleg Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalási folyamat végén a legfelkészültebb tagjelölteknek „legfeljebb néhány hónapot” kell majd várniuk a lemaradókra. Szlovénia természetesen tart attól, hogy csatlakozásának időpontja kitolódhat, de az unió legmagasabb szintjeiről kapott biztosítékokat arra, hogy a várakozási idő nem lesz több néhány hónapnál, esetleg fél évnél.

A szerdai forduló után az ideiglenesen lezárt dossziék számát tekintve Szlovénia került az élre 25 fejezettel. Ciprus és Csehország 24, Magyarország 23, Lettország 22, Litvánia és Szlovákia 21, Észtország 20, Lengyelország és Málta 19, Bulgária 13, Románia pedig 9 fejezeten jutott túl.

A bővítési menetrend szerint ebben a fél évben lenne esedékes a közlekedési fejezet tárgyalása is, ez azonban egyik tagjelölt esetében sem kerülhetett napirendre, mert az unió még mindig nem tudta kialakítani közös álláspontját. A fő problémát Ausztriának az az igénye jelenti, hogy 2003 után is fenntarthassa a területét érintő tranzit kamionforgalom környezetvédelmi megfontolások miatti szigorú – az úgynevezett ökopontrendszeren alapuló – szabályozását. Ebben a kérdésben egyelőre nincs egyetértés a tagországok között, s amíg nem lesz, Ausztria nem hajlandó hozzájárulni a közös álláspont elfogadásához.

Az Európai Bizottság továbbra is úgy ítéli meg, hogy Bulgáriának és Romániának nincs esélye bekerülni a EU-bővítés első körébe – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung, cáfolva ezzel a francia külügyminiszter szavait, aki szerint 2004-ben akár 12 ország is csatlakozhat az EU-hoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?