<p>Személyi szabadság megsértésével, kerítéssel és kifosztással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt a férfit, akit a kanadai társszervek segítségével sikerült elfogni.</p>
Magyar emberkereskedőt fogtak el Kanadában
Az MTI-hez kedden eljuttatott NNI-közlemény szerint "B. Péter prostitúció céljából egy magyar nőt kényszerített arra, hogy Mexikóba utazzon ott élő magyar állampolgárokhoz, akik lányok futtatásával foglalkoztak".
Az információgyűjtés során felmerült, hogy a nemzetközi elfogatóparancs alapján keresett B. Péter Kanadában tartózkodik, ezért az NNI felvette a kapcsolatot a társszervekkel, amelyek február 9-én elfogták és kitoloncolták az országból.
A Magyarországra hozott férfit az NNI őrizetbe vette, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A Mexikóban élő, lányok futtatással foglalkozó három ember ellen jelenleg egy másik, hasonló ügy miatt, előzetes letartóztatásuk mellett, a mexikói hatóságok folytatnak büntetőeljárást - közölte az NNI.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.