Magánkihallgatáson fogadja a pápa Raúl Castrót vasárnap

Vatikánváros |

<p>Magánkihallgatáson fogadja Ferenc pápa Raúl Castro kubai elnököt vasárnap.</p>

Federico Lombardi szentszéki szóvivő keddi tájékoztatása szerint az egyházfő és a kubai politikus találkozója szigorúan magánjellegű lesz.    A vasárnapi eseményre négy hónappal Ferenc pápa kubai látogatása előtt kerül sor. A katolikus egyház fejeként ez lesz az első kubai útja.    A pápa Kubánál és az Egyesült Államoknál is közbenjárt a két ország közötti enyhülésért, amelynek szándékát tavaly decemberben jelentette be Raúl Castro és Barack Obama amerikai elnök. Az utóbb ismertté vált részletekből kiderült, hogy Kanada mellett a Vatikán közvetített a két állam között, Ferenc pápa pedig levelet írt a két elnöknek.    A Vatikán áprilisban jelentette be, hogy mielőtt Amerikába utazna, a pápa - a kubai kormány és a kubai római katolikus egyház meghívására - a karibi országba is ellátogat.    Ferenc pápa elődei közül XVI. Benedek 2012-ben, Szent II. János Pál pedig 1998-ban járt Kubában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?