Macron: válság előtt állunk, érkezik a járvány

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron szerint "válság előtt állunk, még csak most érkezik a járvány". A francia elnök ezt abban a párizsi kórházban mondta csütörtökön, ahol előző nap meghalt az új típusú koronavírus első francia áldozata.

A lehető legjobban kell kezelnünk, miközben az élet folytatódik. Tudjuk, hogy ez még csak a kezdet. Azon leszünk az ápolókkal, hogy a jó döntéseket hozzuk meg

- fogalmazott Emmanuel Macron.

A francia elnök a látogatást követően Nápolyba indult, ahol Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel találkozik. A hónapok óta tervezett francia-olasz csúcstalálkozó témáit és programjait is jelentősen meghatározza, hogy a koronavírus-fertőzés egyik európai gócpontja a Franciaországgal szomszédos Olaszország.

Emmanuel Macron és a Olivier Véran egészségügyi miniszter látogatása a párizsi Pitié-Salpetriere kórházban nem szerepelt előzetesen az államfő programjában. Amióta azonban szerdára virradó éjjel egy újabb beteg meghalt és további öt megbetegedés történt, a francia kormány elkezdett felkészülni a szakemberek szerint várhatóan jelentős méretű franciaországi járványra. Edouard Philippe miniszterelnök csütörtök reggel valamennyi parlamenti párt vezetőjét és frakcióvezetőjét a hivatalában fogadta, hogy megvitassa velük a szükséges intézkedéseket.

A szerda hajnalban elhunyt első francia áldozat egy 60 éves tanár volt. Az első hírek arról szóltak, hogy Kínában kaphatta el a vírust, de később kiderült, hogy nem járt az új koronavírus által érintett országokban, sem Kínában, sem Olaszországban. Az egészségügyi hatóságok jelenleg megpróbálják feltérképezni, hogy a február 10. óta beteg férfi - akiről csak a halála előtt pár órával derült ki, hogy az új koronavírus okozta megbetegedésben szenved - hol és kitől kaphatta el a korokozót.

Franciaországban a járvány kezdete óta ketten vesztették életüket, a tanáron kívül egy héttel ezelőtt egy nyolcvanéves kínai turista, négy embert jelenleg kórházban kezelnek, 12-en pedig meggyógyultak, azaz összesen 18 esetet találtak a országban.

A hatóságok aggodalmára az ad okot, hogy az új esetek száma felgyorsult: kedd este két, szerda reggel három, szerda este pedig egy újabb beteg koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak. Köztük van egy 55 éves férfi ugyanabból a Párizshoz közeli régióból, ahol a szerdán meghalt beteg élt. Ez utóbbi beteg válságos állapotban van, s róla is úgy tudni, hogy nem járt sem Kínában, sem Olaszországban. Mindezek alapján francia szakemberek szerint az olaszországihoz hasonló helyzet alakulhat ki hamarosan Franciaországban is, vagyis már olyan emberek terjesztik a kórokozót, akik nem jártak fertőzött helyeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?