<p>Belga sajtójelentések szerint több közvélemény-kutatás eredményei is azt mutatják, hogy a centrista, Európa-barát Emmanuel Macron nagy fölénnyel nyerheti meg a francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap.</p>
Macron nagy fölénnyel győzhet
Négy - közelebbről nem megnevezett - intézet felmérése szerint Macron a szavazatok több mint 60 százalékát szerezheti meg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel szemben - jelentette a Le Soir című belga lap internetes oldalán.
Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió előrejelzése szerint Macron a voksok 62-64 százalékát kaphatja.
FÉLMEZTELEN FEMINISTÁK TÜNTETTEK MARINE LE PEN ELLEN
Ezek a becslések nem részeredményeken, hanem a választás napján készült közvélemény-kutatásokon alapulnak. Azt ugyan nem közölték, hogy mely intézetek, hány ember megkérdezésével készítették a felméréseket, viszont az április végi első fordulóban a belga sajtóban hasonló forrásból megjelent előzetes becslések megbízhatóan vetítették előre a szavazás végeredményét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.