Lukasenka úgy érzi, elhúzódik az orosz hadművelet Ukrajnában

Aljakszandr Lukasenka
Minszk |

Nem hitte volna, hogy az orosz hadsereg ukrajnai „művelete” így elhúzódik – fejtette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az AP amerikai hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában, közölte, ő maga mindent megtesz annak érdekében, hogy véget érjen a háború.

„Én nem vagyok eléggé elmélyedve ebben a problémában ahhoz, hogy meg tudnám állapítani, valóban minden a terv szerint halad-e, ahogyan azt az oroszok állítják, vagy pedig úgy van, ahogy én érzem. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, úgy érzem, ez a művelet elhúzódik” – jelentette ki Lukasenka.

A fehérorosz elnök azt is állította, hogy Ukrajna provokálja Oroszországot, Fehéroroszország pedig békét akar.

„Kategorikusan elutasítunk mindenféle háborút. Eddig is mindent megtettünk, és most is mindent megteszünk azért, hogy ne legyen háború. Hála nekem, megkezdődtek a tárgyalások Ukrajna és Oroszország között” – állította Lukasenka, majd úgy fogalmazott: Ukrajna vajon miért nem mutat érdeklődést a tárgyalások iránt, miközben az ő területén folynak a harcok, ott halnak meg emberek.

Oroszország katonai hadgyakorlatra hivatkozva korábban csapatokat telepített fehérorosz területre, majd onnan is vezényelt katonákat Ukrajnába a február 24-én indított invázió részeként. Lukasenka nyíltan támogatta a Moszkva szóhasználatában „különleges műveletként” emlegetett támadást, és március elején a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóján arról beszélt, hogy Ukrajna Fehéroroszország elleni támadásra készült, a Moszkva által indított offenzíva pedig ezt elhárította.

A minszki védelmi minisztérium szerdán közölte: előre be nem jelentett hadgyakorlatba kezdett a fehérorosz hadsereg. Az interjúban Lukasenka biztosított afelől, hogy ezek a gyakorlatok nem irányulnak senki ellen. „Nem fenyegetünk és nem is fogunk fenyegetni senkit. Tudjuk, ki az, aki ellenünk van, így egyáltalán nem áll Fehéroroszország érdekében az, hogy valamiféle konfliktust robbantson ki” – mondta a fehérorosz elnök, megjegyezve, hogy a nyugati országok „nyugodtan alhatnak”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?