Lövöldözés a brüsszeli zsidó múzeumnál

Brüsszel |

<p>Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült - közölte szombaton a brüsszeli tűzoltóság szóvivőjére hivatkozva a Le Soir, Belgium legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja internetes oldalán.</p>

A La Libre Belgique, a második legolvasottabb francia nyelvű napilap egy negyedik halálos áldozatról is tudni vél, emellett pedig arról is beszámolt, hogy egy szemtanú feljegyezhette annak az autónak a rendszámát, amellyel a támadó érkezett, majd elmenekült. A honlap "biztos forrásra" hivatkozva később azt írta, hogy a hatóságok egy gyanúsítottat elfogtak, de nem lehet tudni, hogy magát a támadót sikerült-e elfogni. 

A beszámoló szerint délután négy óra előtt pár perccel egy Audi állt meg a zsidó múzeum bejáratának közelében, a parkoló autók mellett, majd az utas és a vezető is kiszállt. Ez utóbbi a beszámoló szerint két táskát tett a földre, majd tüzelni kezdett a járókelőkre. Ezt követően visszaült az autóba és elhajtott. Az utas sorsáról egyelőre semmit sem tudni. A Le Soir és az RTBF, Belgium francia nyelvű közszolgálati rádiója és televíziója internetes oldalán azt írja, hogy a támadó be is ment a múzeumba, és ott is lövöldözött. A napilap weboldala egy szemtanút is megszólaltat, aki két testet látott a múzeum előcsarnokában.

Guido Van Wymersch, Brüsszel Ixelles nevű kerületének rendőrfőnöke, illetve a terrorfenyegetettséget értékelő rendőri egység is megerősítette, hogy a támadásban két nő és egy férfi vesztette életét. Közben azonban más belga lapok szintén azt írták, hogy a támadásnak négy halottja van. Véletlenül a közelben tartózkodott Didier Reynders belga külügyminiszter is, és a beszámoló szerint maga is szemtanúja volt a merényletnek.

"Hallottam a lövéseket, levetettem magam a földre, ahol több test is hevert" - számolt be a történtekről a sajtónak a politikus, aki később a Twitteren azt írta: megrázták a zsidó múzeumnál történt gyilkosságok, gondol az áldozatokra, akiket a saját szemével látott a helyszínen, és együtt érez családtagjaikkal. Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki pár perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt.

Elio Di Rupo belga miniszterelnök ugyancsak a Twitteren keresztül tudatta: mélyen megrázták a történtek, és részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. A helyszínen Julien Klener, a belgiumi izraelita hitközség elnöke a La Libre Belgique-nek úgy nyilatkozott: a múzeumot mostanában nem fenyegették meg. Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere az RTL-TVI tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy valószínűleg terrortámadás történt. A rendőrség nyomon van - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?