Lövések Dubček emléktáblájába

Prága. A cseh rendőrségnek továbbra sincsenek arra vonatkozó konkrét információi, ki lehetett az, aki két lövéssel megrongálta Alexander Dubček humpoleci emlékművét. A csehszlovák szövetségi gyűlés egykori elnöke márványtáblájának megrongálását még a hét elején, halálának 11.

Prága. A cseh rendőrségnek továbbra sincsenek arra vonatkozó konkrét információi, ki lehetett az, aki két lövéssel megrongálta Alexander Dubček humpoleci emlékművét. A csehszlovák szövetségi gyűlés egykori elnöke márványtáblájának megrongálását még a hét elején, halálának 11. évfordulóján tartott megemlékezésen vették észre a résztvevők. „Az ügy vizsgálata folyamatban van, nincs gyanúsított” – jelentette ki tegnap a rendőrségi szóvivő, s kérte a közvélemény együttműködését is. A kis emlékmű a Prága–Pozsony autópálya egyik pihenője közelében áll, így lehetséges, hogy az arra járó autósok közül valaki láthatott valamit. A két lövedék – feltehetően pisztolygolyó – okozta sérüléseket az emlékmű talapzatánál virágot elhelyező emberek vették észre, de senki sem tett feljelentést. A rendőrségi vizsgálat csak később, a ČTK hírügynökség ez irányú érdeklődése után indult meg. Jiří Kučera, Humpolec polgármestere ígéretet tett a lakosoknak a károk eltávolítására. Az emlékművet 1998-ban állíttatta a szlovák kormány annak a helynek a közelében, ahol Alexander Dubček 1992 szeptemberében súlyos autóbalesetet szenvedett. Mint ismeretes az egykori kommunista vezető sérüléseibe november 7-én belehalt. A sajtó merényletről is cikkezett, de erre vonatkozó bizonyítékok nincsenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?