Londonba látogat Antony Blinken amerikai külügyminiszter

Antony Blinken

Londonba látogat kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter. A brit külügyi tárca tájékoztatása szerint Blinken és David Lammy brit külügyminiszter új kétoldalú stratégiai párbeszéd elindítását kezdeményezési.

A tárgyalások fő témakörei között lesz ugyanakkor az Ukrajnának nyújtandó további támogatás is, valamint a brit-amerikai együttműködés a közel-keleti válság hosszú távra szóló békés rendezése és a kétállami megoldás elérése érdekében. 

Néhány napon belül ez a második magas szintű diplomáciai esemény az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részvételével. 

A Financial Times című londoni üzleti napilap által szervezett hétvégi nemzetközi politikai fórumon Sir Richard Moore, a brit hírszerzési titkosszolgálat – Secret Intelligence Service (SIS), közkeletű nevén az MI6 – főnöke és William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a két szervezet történetében először közösen jelent meg a nyilvánosság előtt. 

A rendezvényen a két hírszerzési vezető hangsúlyozta: a hidegháború óta nem tapasztalt fenyegetések érik az eddigi kiegyensúlyozott nemzetközi világrendet, amely viszonylagos békét, stabilitást, növekvő életszínvonalat teremtett az elmúlt évtizedekben. 

Burns és Moore egyetértett abban, hogy hiba lenne, ha a nyugat félvállról venné az ukrajnai háború nukleáris eszkalációjáról szóló orosz fenyegetőzéseket, a CIA vezetője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a nyugati szövetségeseknek „nem kell feleslegesen megfélemlítve érezniük magukat”, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök „időről időre kardcsörtetésbe kezd”. 

A rendezvényen elhangzott az is, hogy az MI6 és a CIA számára Kína felemelkedése jelenti a XXI. század elsődleges hírszerzési és geopolitikai kihívását, és a két szolgálatot ennek megfelelően át is kellett szervezni. 

Burns elmondta: a CIA az elmúlt három évben háromszorosára emelte a Kínával kapcsolatos tevékenységére fordított kiadásait, és immár ezek a ráfordítások teszik ki az amerikai hírszerző szolgálat költségvetésének 20 százalékát. 

A londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint a brit és az amerikai külügyminiszter keddi megbeszélésén elindítandó új típusú stratégiai párbeszéd fő napirendi pontjai között védelmi és biztonsági kérdések, Európa, Ukrajna a Közel-Kelet és a csendes-óceáni térség biztonsága, valamint a fenntartható világgazdaság növekedés szerepel majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?