London és Róma szerint "mély EU-reformokra" van szükség

London |

<p>Nagy-Britannia és Olaszország egyetért abban, hogy az Európai Unió &quot;mély reformokra&quot; szorul, és abban is, hogy az unión belül az integráció több különböző szintje lehetséges - írta kedden megjelent közös cikkében a brit és az olasz külügyminiszter.</p>

Philip Hammond és Paolo Gentiloni a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap kommentárrovatában közölt írásban annak a véleményének adott hangot, hogy egyszerűsíteni kell az EU működését, eljárásrendjét és szabályrendszerét.

A két külügyminiszter szerint az EU-nak meghatározott célszintre kell csökkentenie az üzleti tevékenységet terhelő szabályozástömeget, és általánosságban is jobban működő unióra van szükség ahhoz, hogy hosszú távra szóló megoldást lehessen találni mások mellett a migrációra, biztonságot és stabilitást lehessen teremteni az EU szomszédságában, sikerre lehessen vinni a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, és újból meg lehessen teremteni a bizalmat az EU intézményei és az európai polgárok között.

Az euróövezeti országoknak jogukban áll az integráció még szorosabbra vonásával visszaszerezni növekedési potenciáljukat. Ezt azonban meg lehet oldani annak hivatalos elismerésével is, hogy az Európai Unióban egynél több fizetőeszköz van használatban, és úgy, hogy az euróövezeten kívüli EU-tagállamok jogai és érdekei is maradéktalanul érvényesülnek, különös tekintettel az egységes belső piac megóvására, mert ez olyan érték, amelyen minden EU-tagország osztozik - áll Hammond és Gentiloni írásában.

Nagy-Britannia a belátható jövőben nem kíván csatlakozni a közös valutához, de érdekében áll az euró hosszú távú sikere, ha érvényesülnek az eurón kívüli EU-országok érdekeit védő megfelelő biztosítékok. 

Olaszország és Nagy-Britannia általánosságban is hisz abban, hogy az EU-ról a tagállamok által alkotott különböző elképzelések összebékítésének módja egy olyan új működési modell, amely megfelelő mértékben rugalmas a nagyobb és a kisebb mértékű integrációs fokozatok egyidejű kezeléséhez. Ez a hozzáállás szolgálná az akár harmincnál is több tagúvá bővülő EU érdekeit, és lehetővé tenné a tagállamoknak a számukra megfelelő, és állampolgáraik akaratát is tükröző szintű integráció megtalálását az EU-n belül - írja közös cikkében a brit és az olasz külügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?