Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, három ember meghalt

kisrepülőgép

Lezuhant egy holland jelzésű kisrepülőgép Horvátország északnyugati részén, a Dinári-hegység egyik hegyláncán, a balesetben három ember halt meg – közölte a károlyvárosi (Karlovac) rendőrség vasárnap.

Az eset még szombaton történt, de a nehéz terepviszonyok miatt a mentőegységek csak nehezen tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Hivatalos információkat ezért csak vasárnap közöltek a hatóságok.

Danko Petrin légvédelmi vizsgálatvezető elmondta: a repülőgép összeroncsolódott a földbe csapódás következtében, majd kigyulladt és teljesen kiégett. A pilóta és a két utas a helyszínen életét vesztette.

„Még várjuk, hogy légiforgalmi irányítás a rendelkezésünkre bocsássa a radaradatokat és a felvételeket a pilótával folytatott beszélgetésről” – hangsúlyozta. Hozzátette: csak ezután kaphatnak teljes képet arról, illetve választ arra a kérdésre, hogy mi, és miért történ valójában.

Elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a szerencsétlenség oka a rossz időjárás volt. A rossz időjárási viszonyok nem jelentik automatikusan, hogy amiatt zuhant le a gép – mutatott rá.

Petrin megerősítette, hogy egy holland jelzésű Cirrus 20 típusú kisrepülőgépről van szó, amelyen a repülési terv szerint három holland állampolgár tartózkodott.

A boncolás választ ad majd mindhárom áldozatok kilétére, haláluk pontos idejére és okára – húzta alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?