Külföld

Lezárták a Szent Péter teret és a bazilikát

Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések részeként, miközben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.
MTI

2020. március 10. 18:41

Szent Péter tér
- TASR/AP-felvétel

A szentszéki sajtóközpont bejelentése szerint április 3-áig a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret lezárták a turisták előtt, beleértve a korábban lefoglalt vezetett látogatásokat is. A bazilikában papok tartózkodhatnak.

Korábban a Vatikán lezárta a Vatikáni Múzeumot is. Ferenc pápa összes nyilvános programját is elhalasztották.

A Vatikán és Róma egésze is a nyári hónapok hangulatát idézi, amikor alig van ember az utcán. A főváros rendkívül csendes volt a forgalom zaja nélkül. A kedd reggel életbe léptetett legmagasabb fokozatú óvintézkedések értelmében aki csak tehette, otthon maradt, aki pedig elment dolgozni, saját autóval, robogóval, kerékpárral vagy gyalogosan tette, a tömegközlekedési eszközök majdnem üresek voltak. Egész Olaszországban korlátozták a hivatalok nyitva tartását, a minisztériumokban bevezették a távmunkát, a római parlament is heti egyszer ül össze. Nem tilos kimenni az utcára, az áruellátás biztosított, nem kell megrohamozni az üzleteket - szól az olasz közrádióban és televízióban folyamatosan ismételt útmutatás.

Az üzletek nyitva tartanak, a presszók, éttermek is, de a vevőknek, vendégeknek elvileg legalább egy méteres távolságot kell tartaniuk egymástól és a személyzet tagjaitól. A bárok padlózatán matricacsíkokkal jelzik, hova álljanak az emberek, hogy ne kerüljenek túl közel egymáshoz. Az előírások betartását a rendőrök ellenőrzik. Az utcákon a gyalogosok többségén nincsen szájmaszk, mivel nem kapható. A kevés turista egyedül annak örül, hogy nincs forgalom és tömeg, s teljesen egyedül állhatnak a bezárt római Colosseum előtt. Nápolyban a pizzériák történetében először házhoz viszik a pizzát. Több munkahelyen és lakóházban nem tanácsolt a lift használata. A további majdnem három hét oktatási szünet miatt egyre több szülő kényszerült kivenni szabadságát. Sajtóértesülések szerint a "vörös zóna" országos bevezetésével a római kormány a közüzemi díjak, hitelrészletek törlesztése országos felfüggesztését tervezi.

Az olasz vasúttársaság csökkentette az eladható jegyek számát, hogy a vonatokon megfelelő távolságot tudjanak biztosítani az utasok között. A kormány honlapjára számtalan kérdés érkezik az intézkedések pontos megértéséhez, és a válaszokból kiderül, hogy az elvált szülők jelenleg nem utazhatnak látogatásra egy másik városban élő gyerekükhöz; a szabadtéri kocogás nem tiltott, ha nem csoportos; ahogyan a templomokban a mise, és hasonlóképp a muzulmánok pénteki imája sem engedélyezett; a temetések is a legszűkebb körben zajlanak az egyébként lezárt temetőkben, bármilyen gyászszertartás nélkül.

Attilio Fontana, az északnyugati Lombardia kormányzója keddi videóüzenetében még további szigorítást szorgalmazott. "A félmegoldások nem elegendőek, ez a határozottság ideje, minél előbb megállítjuk a járványt, annál előbb újra tudunk indulni" - jelentette ki. A tartomány polgármestereivel egyeztetve a tömegközlekedés leállítását, valamint az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat leszámítva az összes üzlet bezárását sürgette.

Giuseppe Sala milánói polgármester szintén videóüzenetben kérte a fiatalokat, hogy maradjanak otthon.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus vásárlás

Újra megrohamozhatjuk a boltokat

parlament k
Frissítve

A munkanélküliek az eddiginél tovább lesznek jogosultak a segélyre

Igor Matovič

Még szigorúbb intézkedések jöhetnek húsvétra

Tavaly ezen a napon kékbe öltözött Érsekújvár főtere

Lelki segélyvonal és tanácsadás az autizmussal élők családjainak

parlament k

Csak a következő ülésen szavaznak a belügyminisztérium javaslatairól

Eurovea

VIDEÓ: Így néz ki egy pozsonyi pláza a koronavírus-járvány idején

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.