Letartóztattak nyolc feltételezett dzsihadistát Spanyolországban

Madrid |

<p>A spanyol rendőrség egy összehangolt akcióban letartóztatott péntek hajnalban különböző helyszíneken nyolc olyan gyanúsítottat, akik a bizonyítékok szerint dzsihadista szervezethez tartoznak - jelentette be a belügyminisztérium.</p>

A gyanúsítottak a minisztérium közleménye szerint terrorista cselekmények elkövetésére buzdítottak másokat, valamint embereket toboroztak arra, hogy Szíriában vagy Irakban csatlakozzanak valamely dzsihadista szervezethez.      Két további feltételezett dzsihadistát kedden tartóztattak le a Spanyolországhoz tartozó, Marokkóval szomszédos afrikai Ceuta enklávéban. Ők arra készültek, hogy Spanyolországban vagy valamely más európai országban követnek el terrortámadást. Már január 24-én letartóztattak négy embert, aki "ugyanehhez a dzsihadista sejthez tartozott" - közölte szintén a minisztérium.     Tavaly ötven embert tartóztattak le Spanyolországban szélsőséges iszlamista szervezetben való részvétel gyanújával. A idei év elején mintegy hatvan ember volt vizsgálati fogságban terrorizmus gyanújával a spanyol börtönökben egy igazságügyi forrás szerint.     Az AFP francia hírügynökség szerint több más európai országhoz - Franciaországhoz, Németországhoz, Nagy-Britanniához - képest Spanyolországból viszonylag kevesen utaznak Irakba, Szíriába, hogy valamely szélsőséges szervezethez csatlakozzanak. Spanyolországból mintegy százan tették ezt már meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?