Letartóztatták Gülen öccsét

Isztambul |

<p>Izmirben letartóztatták a július 15-i sikertelen török puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen muszlim hitszónok öccsét, a 61 éves Kutbettin Gülent - közölte az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.</p>

A nyolc Gülen-testvér legifjabbikát azzal vádolják, hogy egy "fegyveres terrorszervezet tagja". Az Anadolu szerint Kutbettin Gülent azután vette őrizetbe a terrorelhárítás, hogy felkereste egyik rokonát a nyugat-törökországi Izmir Gaziemir körzetében. A legifjabb Gülen nemrég tért vissza külföldről.

Fetullah Gülen Recep Tayyip Erdogan török elnök egykori mentorából legádázabb ellenségévé vált. A több mint 270 emberéletet követelő puccskísérlet után Erdogan számtalanszor követelte az Egyesült Államoktól a hitszónok kiadását, aki 1999 óta a pennsylvaniai Saylorsburgben él, és onnan vezeti Hizmet (Szolgálat) nevű, állítása szerint békés célú mozgalmát. 

Erdogan árnyékállam kiépítésével vádolja Gülent, akinek megfigyelők szerint kétségkívül jelentős a befolyása a török igazságszolgáltatáson belül. Ugyanakkor azt tagadja, hogy bármi köze volt a puccskísérlethez.

A júliusi puccskísérlet után legalább 32 ezer embert vettek őrizetbe Törökországban az átfogó társadalmi tisztogatás keretein belül, amely a médiát, a közigazgatást, a rendőrséget, a hadsereget, az oktatást és a büntetés-végrehajtást sem hagyta érintetlenül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?