Letartóztatták egy német szélsőjobboldali rádió munkatársait

Berlin |

<p>Letartóztatták egy szélsőjobboldali rádió hat munkatársát Németországban. A tiltott zenét és náci jelszavakat terjesztő internetes rádió működését leállíttatta a rendőrség - közölte az ügyészség és rendőrség pénteken.</p>

 A valószínű tetteseket csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték, miután a rendőrség átkutatta lakásaikat Berlinben és négy tartományban. A nyomozók bőségesen találtak tárgyi bizonyítékokat, köztük számítógépet, CD-lemezeket és fegyvereket.
    A hat gyanúsítottnak, köztük három nőnek több mint 250 bűncselekmény elkövetését róják fel a hatóságok. Mivel honlapjukon részletes útmutatót közöltek mindenféle robbanóanyag elkészítéséhez, alaposan gyanúsíthatóak a fegyvertörvény megsértésével is.
    "Nemzetiek a nemzetieknek" név alatt az internetes rádió az erőszakot dicsőítő és uszító szövegű dalokat terjesztett. Munkatársai a náci diktatúrát éltették, a III. Birodalom idejéből származó jelszavakat hangoztattak, és tagadták a holokausztot a műsorokban.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?