Leszek Miller pártelnök a lengyel választásokról

Varsó.

Varsó. A Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) lemondott a felsőház (szenátus) felszámolásáról, a (nácizmus és kommunizmus bűntetteit vizsgáló) Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló jogszabály megváltoztatásáról és az abortusztörvény liberalizálásáról – mondta a Rzeczpospolita című lengyel napilapnak adott interjúban Leszek Miller, a párt elnöke.

Leszek Miller a szeptember 23-i parlamenti választásokon (a kis Munka Uniójával együtt) fölényes győzelmet aratott, de az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget nem szerzett a baloldali párt elnöke. Alekszander Kwasniewski államfő már közölte, hogy ő kapja a kormányalakítási megbízást.

Miller szerint három okra vezethető vissza az a tény, hogy az SLD támogatása a választásokon az előre jelzettnél alacsonyabb volt: az alacsony választási részvétel (46,29 százalék), a lengyel püspöki kar pásztorlevele (amelyben a püspökök burkoltan, de jól érthetően eltanácsolták a katolikusokat attól, hogy az SLD-re szavazzanak), végül Marek Belka pénzügyminiszter-jelölt, az SLD fő gazdasági szakemberének a választások küszöbén tartott sajtóértekezlete. Ezen Belka ismertette azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a súlyos költségvetési hiány orvoslása, a közpénzek rendbetétele, a gazdasági növekedés gyorsítása céljából ajánlana.

A kormányalakítás három lehetséges forgatókönyve közül koalíciós kormány valamelyik más párt bevonásával, baloldali kisebbségi kormány, új választások kiírása – Miller az utolsót elvetette, mert azt egyik párt sem támogatná. Az SLD elnöke változatlanul jobbnak tartana egy koalíciós, mint egy kisebbségi kormányzást, de egyelőre nem tudta megmondani, hogy ez melyik párttal lenne elképzelhető. Mindenesetre csak két párt – az egymással is vetélkedő Lengyel Parasztpárt és az Önvédelem agrárpárt – jöhetne szóba.

Miller szerint jövő év végére be kell fejezni a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, különben Lengyelország nem kerül be a csatlakozó országok első csoportjába, ami egyet jelenthet azzal, hogy egyáltalán nem lesz az EU tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?