Lengyelország megnyitja a határ menti forgalmat

Mateusz Morawiecki

Lengyelország hétfőtől megnyitja a határ menti forgalmat a munkavállalók, illetve a belső uniós határok közelében tanulók számára, és az érintettekre nem vonatkozik majd a határátlépés után egyébként kötelező kéthetes házi karantén – jelentette be csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

A döntést Varsó „mélyreható járványügyi elemzés” alapján hozta meg, a cseh, a litván, a szlovák és a német kormánnyal, valamint a helyi önkormányzatokkal is egyeztetve – írta Morawiecki a Facebook-oldalán.Rámutatott: a Covid-19-fertőzések lengyelországi növekménye „viszonylag alacsony és stabil”. „Nem arattunk győzelmet a járvány felett, mindazonáltal egyre nagyobb mértékben ellenőrzés alatt tartjuk” – írta, hozzáfűzve: ez a gazdasági életet elősegítő határozottabb lépésekre ad lehetőséget.

Egyúttal „kötéltáncnak” nevezte az egészségügyi biztonság és a határ menti munkavállalók gazdasági érdeke közötti egyensúlyozást, miközben prioritásnak minősítette az emberek biztonságát, és aláhúzta az egészségügyi szabályok következetes betartásának szükségességét.

„Amennyiben megengedjük, hogy a vírus a határ menti területeken újraéledjen, kárba vész mindaz, amit eddig elértünk”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Lengyelország a koronavírus-járvány miatt március 15-én lezárta határait a külföldiek előtt, az országba visszatérő lengyel állampolgárok, illetve tartózkodási vagy munkaengedéllyel rendelkező külföldiek számára pedig 14 napos kötelező karantént írt elő. A rendelkezést néhány nappal később a határ menti forgalomra is kiterjesztette.

Az intézkedés feloldását az utóbbi napokban a határ menti települések lakosai követelték, akik a határzár előtt rendszeresen szomszédos országokba jártak dolgozni. Egyes helyeken emiatt tüntetéseket is tartottak.

Lengyelországban csütörtök délutánra 12 877 Covid-19-fertőzést mutattak ki, az utóbbi 24 óra alatt 237-tel nőtt a megbetegedések száma. Szerdán 422 új esetet regisztráltak, míg kedden 316 volt a napi növekmény. Eddig 644 beteg hunyt el, 3236-an felgyógyultak.

Száz lengyelországi laboratóriumban eddig több mint 307 ezer vírustesztet végeztek.

Szerdán első alkalommal használták a tesztmintákat szállító drónt a járványkórházzá átalakított varsói katonai kórház és a központi klinikai kórház közötti útvonalon. A lengyel központi polgári légi közlekedési hivatal (ULC) felügyelete mellett történő szállítás tervek szerint a minták gyorsabb feldolgozását segíti elő a jövőben. Lengyelországban az utóbbi hónapokban drónok alkalmazását tesztelték az átültetendő szervek, valamint vér- és gyógyszerek szállításában is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?