Lengyelország kiutasította a fehérorosz katonai attasét

Mateusz Morawiecki

A fehérorosz katonai attasé a közeli napokban elhagyja Lengyelországot – közölte csütörtökön Lukasz Jasina, a varsói külügyminisztérium szóvivője.

A kiutasítás előzménye, hogy Minszk hétfőn bejelentette a Hrodna (Grodno) városában működő lengyel főkonzulátus két munkatársának, valamint a lengyel határőrség egy összekötő tisztjének kiutasítását.

A tiszt diplomáciai státusszal rendelkezett, és a lengyel és a fehérorosz hatóságok közötti közvetítéssel volt megbízva. Jasina a PAP hírügynökségnek csütörtökön megerősítette: a három lengyel diplomata már el is hagyta Fehéroroszországot.

Az utóbbi években egyre jobban erősödő lengyel-fehérorosz feszültség legújabb fejezete azzal kezdődött, hogy február 9-én a fehérorosz bíróság nyolc év szigorított fegyházra ítélte Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel kisebbségi vezetőt.

Lengyelország egy nappal később „komoly biztonsági államérdekre” hivatkozva felfüggesztette a forgalmat a Bobrowniki lengyel-fehérorosz közúti határátkelőn. Minszk erre az említett három lengyel diplomata kiutasításával reagált. A fehérorosz és a lengyel fél további, a másik ország fuvarozóinak mozgását érintő válaszlépései gyakorlatilag megbénították a tehergépkocsi-forgalmat a közös közúti határátkelőkön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?