Lemondott Haiti miniszterelnöke

Jack Guy Lafontant
Port-au-Prince |

Lemondott szombaton Haiti miniszterelnöke, miután az emberéleteket is követelő heves tiltakozások miatt kormánya nem tudta elérni az üzemanyagárak jelentős növelését.

 

Jack Guy Lafontant a parlament képviselőházában jelentette be, hogy továbbította a lemondásáról szóló levelét Jovenel Moise államfőnek.

A törvényhozók a hét elején kirobbant, emberéleteket követelő zavargásokkal kapcsolatosan akarták meghallgatni a parlamentben, de ő, az alkalmat kihasználva, bejelentette lemondását.

 

Kapcsolódó cikkünk

A kormány a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodással összhangban, a költségvetés kiegyensúlyozása miatt akarta megemelni az üzemanyagárakat, fajtától függően 38-51 százalékkal. Emiatt a múlt héten tüntetések kezdődtek a karibi országban. Lafontant ezek hatására elállt szándékától, ám ennek ellenére a demonstrációk folytatódtak, és egyre többen követelték az ő lemondását. A múlt hét végén zavargásokba torkolltak a tüntetések, hét ember meghalt, s a tüntetők több tucat boltot kifosztottak vagy megrongáltak.

Az 57 éves Jack Guy Lafontant - eredeti szakmáját tekintve orvos - tavaly március óta állt a kormány élén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?