Lemondott a holland védelmi miniszter

Hága |

<p>Lemondott Jeanine Hennis-Plasschaert holland védelmi miniszter kedden.</p>

A Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) liberális konzervatív kormánypárt politikusa a hágai parlamentben tartott beszédében elmondta: lemondásával vállalja a felelősséget holland katonák 2016-ban Maliban történt halálos kimenetelű balesetéért. Az incidens során gránátok robbantak fel véletlenül, két katona halálát és egy harmadik súlyos sérülését okozva.

A Maliban történ balesetért később egy vizsgálóbizottság a védelmi tárcát tette felelőssé, a szakértők értékelése szerint ugyanis a lőszer sérült volt, és nem ellenőrizték kellően, illetve nem tárolták szabályosan.

A holland fegyveres erők főparancsnoka, Tom Middendorp szintén bejelentette lemondását a történtekkel összefüggésben.

A védelmi miniszter távozása tisztségéből ugyanakkor a holland kormányra nézve alig bír következményekkel. A VVD jelenleg három másik párttal tárgyal egy új kormánykoalíció létrehozása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?