Lemondani készül a japán császár

Tokió |

<p>Lemondani készül Akihito japán császár - közölték szerdán az NHK japán állami tévécsatornával az uralkodóházhoz közel álló források.</p>

 A 82 éves Akihito  ezt a szándékát közölte Micsiko császárnéval és a fiával, az 56 éves Naruhito trónörökössel. Mindketten tiszteletben tartják a döntését.

Egy kormányforrás szerint Akihito lemondási szándéka ugyanakkor nem  a közeli jövőre, hanem az elkövetkező évekre vonatkozik. 

A császárnak nincsenek olyan egészségi gondjai, amelyek kikényszerítenék a gyors lemondást. A tervek szerint fokozatosan csökkentik az államfői tisztség miatt rá nehezedő terheket, ritkítják a hivatalos találkozókat, fogadásokat és utazásokat. A Krizantém trónról való távozásához a császári ház feladatai és jogait szabályozó jelenlegi törvényt is meg kell változtatni, mert nem szerepel benne a lemondás lehetősége. 

Akihito 1989. január 7-én, az akkor 87 éves Hirohito császár halála után lépett trónra. Ő volt az első japán császár,  aki ellátogatott Kínába (1992).

Japánban egyébként több mint kétszáz éve nem mondott le uralkodó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?