Lelki traumára hivatkozva követel kártérítést a fekete tinédzsert agyonlövő rendőr

Washington |

<p>Egy chicagói rendőr tízmillió dolláros kártérítést követel annak a fiatalembernek a szüleitől, akit ő lőtt le. A kártérítés indoka a lövés következtében elszenvedett lelki trauma.&nbsp;</p>

Az ügy karácsonyig nyúlik vissza, amikor az amerikai nagyváros helyi rendőrségéhez bejelentés érkezett telefonon, hogy szomszédok vitája zavarja a nyugalmat. A rendőrség járőröket küldött a helyszínre, ahol - mint kiderült - a 19 éves Quintonio LeGrier baseballütővel halálosan megfenyegette az apját, miután vitába keveredett vele. Az intézkedés során Robert Rialmo rendőr elővette a szolgálati fegyverét és lelőtte a fenyegetődző fiatalembert. Ugyanakkor rálőtt az egyik szomszédasszonyra, az 55 éves, ötgyermekes Bettie Jonesra, akitől pedig a fenyegetődző fiú apja azt kérte, hogy ne nyisson ajtót a rendőröknek. 

A történtek után azonnal tüntetések kezdődtek, a protestálók a rendőrség módszereit vitatták. A szemtanúk szerint egyáltalán semmi ok nem volt lövések leadására, sőt az agyonlőtt fiú édesanyja egyenesen azt állítja, hogy a rendőrségnek ki sem kellett volna szállnia, még kevésbé közbeavatkoznia, hiszen csak egyszerű családi vitáról volt szó. 

A két áldozat fekete bőrű volt, a rendőr fehér. 

A szülőktől most tízmillió dolláros kártérítést követelő rendőr írásban benyújtott - és a kártérítés alapját jelentő - panaszában előadta: alighogy megérkezett, Quintonio LeGrier megfenyegette, hogy fejbe vágja őt a baseballütővel. A rendőr - mint a panaszban olvasható - "érezte a suhintás keltette légáramlatot", ezért "szükségét érezte a cselekvésnek. Ésszerű volt azt gondolnia, hogy amennyiben nem lövi le LeGriert, akkor a fiatalember öli meg őt". A rendőr ekkor lőtt, nyolcszor egymás után.

A drámáról az igazságügyi szervek mindmáig nem adtak ki hivatalos jelentést, a nyomozás még tart. 

S miközben az agyonlőtt fiú apja keresetet nyújtott be a rendőr ellen, arra hivatkozva, hogy a fia nem jelentett reális veszélyt, a rendőr a LeGrier családot pereli. "Az a tény, hogy LeGrier cselekedetei miatt Rialmo rendőr kénytelen volt lelőni őt, és véletlenszerűen agyonlőtte Bettie Jonest, szélsőséges érzelmi traumát okozott és okoz neki mindmáig" - olvasható Robert Rialmo rendőr keresetében. Ügyvédje, Joel Brodsky szerint arról van szó, hogy védence szeretné, ha megismernék a történteket az ő elmondása szerint is. 

Robert Rialmo rendőrt egyébként harminc napra felfüggesztették, de az intézkedésben részt vevő többi rendőrt nem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?