Légvédelmi rakétákat és F-16-osokat ad Ukrajnának Norvégia

f-16

A norvég kormány úgy döntött, hogy IRIS-T légvédelmi rendszerekhez használt rakétákat szállít Ukrajnába - jelentette be csütörtökön Jonas Gahr Stoere norvég miniszterelnök.

„Norvégia továbbra is támogatja Ukrajnát az Oroszországgal szembeni védekezésben, ameddig csak kell. Ukrajnának most égető szüksége van még több katonai és anyagi támogatásra” – fogalmazott a svéd miniszterelnök a kormánya által kiadott közleményben, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett. A norvég kormány szerint a légvédelem létfontosságú Ukrajna azon képessége szempontjából, hogy megvédje mind a polgári lakosságot, mind a frontvonalak menti infrastruktúráját és katonai egységeit az Oroszországból érkező mindenféle típusú légitámadástól.

„Ukrajna légvédelmi támogatása a háború kezdete óta a legmagasabb szintű prioritást élvezi. A nyugati és norvég légvédelmi támogatás döntő fontosságú volt abban, hogy Oroszország ne vegye át az ellenőrzést a légtér felett, és ezáltal hozzájárult sok polgári szenvedés és katonai veszteség elkerüléséhez. A múltban Ukrajna jelentős segítséget kapott a nyugati országoktól a légvédelem terén, de az igény továbbra is óriási. Norvégia továbbra is támogatja Ukrajnát az orosz csapatok elleni védekező harcában. Ezért most légvédelmi rakétákat adunk át, ami az egyik legnagyobb norvég adomány Ukrajnának katonai segély formájában” – hangoztatta a miniszterelnök.

A norvég kormány nem hozott nyilvánosságra részleteket, azt sem árulta el, hány darab rakéta átadásáról van szó. A norvég közlemény szerint Ukrajna olyan kilövőállásokból indítható rakétákat kap, amelyeknek átadásáról Svédország már korábban döntött. A norvég fegyveres erők részére pedig az adományozott rakétáknak megfelelő légvédelmi eszközöket vásárolnak majd.

Később a Kijevben tartózkodó Jonas Gahr Stoere megerősítette az NTB norvég hírügynökségnek azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint – Hollandia és Dánia mellett – Norvégia is át fog adni F-16-os repülőgépeket Ukrajnának. Hozzátette ugyanakkor, hogy országa valószínűleg kevesebb, mint tíz darabot adományoz az amerikai vadászgépekből, és a leszállítás időpontjáról is később döntenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?