Légicsapásokat is bevető hadjáratot kezdett Kolumbia a bűnbandák ellen

Bogota |

<p><span style="font-size: 12px;">Kolumbia arról döntött, hogy az &quot;állam összes eszközével&quot;, például légicsapásokkal is fellép a latin-amerikai országban tevékenykedő bűnbandák ellen.</span></p>

Luis Carlos Villegas kolumbiai védelmi miniszter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette: elfogadtak egy rendeletet, amely az állam összes eszközének bevetését lehetővé teszi "a szervezett fegyveres csoportok vagy ellenséges szándékkal bíró szervezetek ellen". A kormányhoz közel álló források szerint ez magában foglalja a légierő bevetését is.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök nemrég hadjáratot hirdetett a fegyveres csoportok ellen, és az AFP francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott, ha a törvényhozás lehetővé teszi, légitámadásokat is elrendel.
    
Az új stratégia csütörtöktől lépett életbe, és elsősorban az Usuga klánt, az ország legbefolyásosabb csoportját és legfőbb kábítószer-kereskedő hálózatát, a Los Pelusos és a Los Puntilleros bandákat célozza. Ez a három bűnszervezet "szervezett fegyveres csoportnak" minősül, mivel saját tábort tartanak fenn, nehézfegyverekkel rendelkeznek és egyenruhát hordanak.
    
Bogotá korábban a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezet ellen folytatott légi hadjáratot. A felkelők tavaly év végén egyoldalú tűzszünetet hirdettek, de ezt április folyamán felrúgták: alvó katonák egy csoportjára támadtak rá, megölve 11 embert, megsebesítve 24-et. Válaszul Santos támadási parancsot adott a légierőnek. Eközben Havannában, norvég és kubai közvetítéssel már több mint két éve tárgyalnak a felek az öt évtizedes belső konfliktus rendezéséről. Az elnököt a gerillatámadás miatt többen arra szólították fel, hogy hagyja ott a béketárgyalásokat, ezt azonban megtagadta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?