Legalább nyolc halottja és tizenhárom sebesültje van egy újabb szerbiai lövöldözésnek

szerbia

Nyolcan meghaltak, további tizenhárman pedig megsebesültek, amikor egy férfi gépkarabéllyal rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

 Bratislav Gasic szerb belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet. Az elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki, a rendőrség lezárta a területet, ahol a 21 éves férfi feltételezhetően rejtőzködik. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket az esetről, de a belügyminisztérium Forgószél néven indított akciót a férfi felkutatására. Az akcióban a belügyminisztérium több mint hatszáz tagja, köztük a különleges egység és a csendőrség alakulatai is részt vesznek. Az RTS helyszíni beszámolója szerint a férfi egy autóból adta le a lövéseket az iskolaudvarban összegyűlt fiatalokra azt követően, hogy korábban vitába keveredett velük, majd továbbhajtott, és két környékbeli faluban is véletlenszerűen lőtt rá a járókelőkre.

A vérontás mindössze két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt. A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el.

 A szerb kormány csütörtöki ülésén a köztársasági elnök minden előző napi javaslatát elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a büntethetőség korhatárának csökkentése mellett - amiről a parlamentnek kell törvénymódosítást elfogadnia - moratóriumot vezetnek be a fegyvertartási és -viselési engedélyek kiadására, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, ellenőrzik, hogy mindazok, akik fegyvertartási engedéllyel rendelkeznek, megfelelő módon tárolják-e fegyvereiket és lőszereiket, és az ország összes lőterét is ellenőrzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?