Leállították Kelet-Aleppó evakuálását

Aleppó |

<p>Leállították a lázadók és a civilek kimenekítését pénteken Kelet-Aleppóból - állítja több forrás.</p>

A szíriai kormányerőkkel szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet hírszolgáltató médiuma az állítja, hogy tüntetők zárták le azt az utat, amelyen a lázadókat és a civileket menekítik ki a felkelők kezén lévő Idlíb tartományba, mert követelik, hogy az aleppói evakuálással párhuzamosan menekítsék ki két idlíbi síita falu - Fúa és Kefraja - lakóit.

Irán követelte először még szerdán, hogy menekítsék ki a két falu lakóit, mert a településeket ostromolják a szunnita lázadók.

A Reuters helyszíni tudósítója idéz egy aleppói szemtanút, aki megerősítette, hogy tüntetés zajlik a szóban forgó úton.

Az AFP hírügynökség egy szíriai biztonsági forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a kormányerők állították le az evakuálást, mert "egyes fegyveresek nem tartották tiszteletben a kiürítésről szóló megállapodást".

A tárgyalásokhoz közel álló egyik forrás szerint egyes fegyveresek túszaikkal együtt hagyták el Kelet-Aleppót, a hadsereg ezért állította le az evakuálást.

Péntek délelőtt robbanásokat és lövéseket is lehetett hallani Ramussza negyedből, ahol az evakuálási művelet zajlott, majd mentőautók és utas nélküli buszok hagyták el a negyedet. 

A szíriai állami tévé szerint lázadók rálőttek a buszokra.

Kelet-Aleppó evakuálása csütörtökön kezdődött meg, azt követően, hogy - orosz közlés szerint - az utolsó felkelőket is kiverték a városból. A mentőautókból és buszokból álló konvojt az Orosz Megbékélési Központ tisztjei és a Vöröskereszt képviselői kísérik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?