Lavrov: aktivizálni kell a párbeszédet Moszkva és az EU között

Szergej Lavrov
Moszkva |

Moszkva és Róma egyetért abban, hogy helyre kell állítani és aktivizálni kell a párbeszédet Oroszország és az Európai Unió között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután hétfőn Moszkvában fogadta olasz hivatalin partnerét, Enzo Moavero Milanesit.

 

A közös sajtótájékoztatón Lavrov méltatta Olaszország konstruktív hozzáállását ahhoz, hogy mindezt elősegítse. Mint mondta, Moszkva abban érdekelt, hogy az EU erős, kiszámítható és pragmatikus partner legyen, amely tagállamainak érdekeiből indul ki. Kifejezte reményét, hogy teljesen helyreáll az Oroszország és az EU közötti együttműködés mechanizmusa, beleértve a csúcstalálkozók, a partnerségi állandó tanács és a több mint 20 ágazati konzultatív testület munkájának újraindítását. Pozitívan szólt arról, hogy a Brüsszellel folytatott párbeszéd egyebek között a bevándorlás kérdésében felújult.

Lavrov megismételte az ismert orosz álláspontot, amely szerint az Északi Áramlat-2 és a Török Áramlat gázvezeték kizárólag üzleti projekt, megépítésük pedig megerősíti Európa energiabiztonságát.

Az olasz külügyminiszter, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, úgy vélekedett, hogy ki lehet küszöbölni azokat az okokat, amelyek miatt az Európai Unió és Oroszország szankciókat vezetett be egymás ellen. Ő is síkraszállt a kétoldalú együttműködési mechanizmusok teljes helyreállítása mellett, rámutatva, hogy az energetika, a terrorizmus és a kábítószer-csempészés, valamint a közös európai biztonság kérdésében egyetértés van a felek között.

Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a szíriai és az ukrajnai válságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozataival összhangban kell megoldani. Mint mondta, az utóbbi esetében nincs alternatívája a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtásának.

 

Moavero Milanesi közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök meghívást kapott a líbiai rendezésről november 12-én és 13-án Palermóban megtartandó tanácskozásra. Lavrov elmondta, hogy Moszkva kész részt venni a válság politikai és diplomáciai eszközökkel való rendezésében, de az orosz delegáció szintjéről csak azt követően döntenek majd , hogy megismerik a meghívás részleteit. Dmitrij Peszkov,a Kreml szóvivője szerint eddig nem történtek lépések az orosz elnök palermói látogatásának előkészítésére.

Az olasz diplomácia vezetője megköszönte orosz kollégájának, hogy az részt fog venni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) december 6. és 9. között Milánóban megtartandó, tárcavezetői szintű tanácskozásán,. amelyen orosz várakozások szerint előrelépés történhet a terrorellenes küzdelem terén. Moavero Milanesi azt is bejelentette, hogy az orosz-olasz kormánybizottság decemberben, a karácsonyi ünnepek előtt össze fog ülni.

A sajtótájékoztatón Lavrov azt is hangoztatta, hogy nincsenek tikok az Hollandiában kémkedéssel megvádolt orosz "szakértők" áprilisi hágai látogatása körül. Mint mondta, a holland hatóságok akkor nem indokolták meg, hogy miért utasítottak ki négy "rutinkiküldetésben" lévő orosz állampolgárt. Elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban bekérették az orosz külügyminisztériumba a moszkvai holland nagykövetet.

A történtek közzétételének időzítésével kapcsolatban rámutatott, hogy a holland fővárosban kedden kezdődik a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tanácskozása, amelyet néhány ország arra akar felhasználni, hogy a szervezet technikai titkárságát olyan testületté alakítsák át, amely megállapítja a vegyi támadások felelőseit és büntetőintézkedések meghozatalára is képes, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának jogkörét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?