Lavrov: Oroszország hajlandó feltétel nélkül felújítani a párbeszédet az EU-val

lavrov
Berlin |

Oroszorország minden előzetes feltétel nélkül hajlandó felújítani a párbeszédet az Európai Unióval - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Berlinben.

A Német-Orosz Fórum megalapításának 25. évfordulóján elmondott beszédében kiemelte, hogy Oroszország és az EU "együttműködésre ítéltetett közös eurázsiai otthonunkban", de az Oroszországgal szembeni "fóbiák" gyakran felülkerekednek a "pragmatikus" viszonyuláson, "a brüsszeli bürokrácia" pedig az együttműködés útjában áll.

Ezért az intézményesített dialógus csaknem valamennyi csatornája bezárult, most viszont "fel kell újítani a közös európai házat", újra kell kezdeni a párbeszédet - mondta Szergej Lavrov.

Kiemelte, hogy nem szabad egymást hibáztatni, hanem le kell vonni a tanulságokat az utóbbi évek fejleményeiből, az "elszalasztott lehetőségek évtizedének" történéseiből.

A többi között arról is szólt, hogy a Nyugat "hibrid háborút" folytat Oroszország ellen, katonai erővel, a médiában folytatott "hisztériakeltéssel" és "külföldről pénzelt" civil szervezetek révén beavatkozik belső ügyeibe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?