Kurz: Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie

Sebastian Kurz

Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell, és az kezdetben valószínűleg amúgy is szövevényes szabályozásokat tartalmaz majd - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden sajtótájékoztatóján.

A kancellár rámutatott: minél előbb szeretné, ha egész Európa számára gyorsan megvalósulna egy egységes koronavírus-igazolvány, de attól tart, hogy ez a kívánsága egyhamar nem teljesül. Hozzátette, hogy az EU olyan ütemtervet dolgozott ki az igazolvány bevezetésére, ami Ausztria számára jelenleg nem megfelelő.

Kurz szerint az Európai Unió a nyáron valósítaná meg az oltási igazolványra vonatkozó elképzeléseit, ami Ausztria számára túl késő. Hangsúlyozta, addig az osztrák turizmusnak már régen be kell indulnia. Reményét fejezte ki, hogy uniós szinten sikerül egységes szabályozásban megállapodni, ugyanakkor hangsúlyozta, erre nem várhatnak, mert ez súlyos károkat okozna mind az idegenforgalmi, mind a kulturális ágazatnak.

Az osztrák kancellár ugyanakkor kijelentette, hogy a pénteken kezdődő uniós csúcson állást foglal az uniós oltási igazolvány mielőbbi megvalósulása érdekében.

"Az emberek joggal kívánnak ismét normális körülmények között élni", a többi között színházba és étterembe menni - mondta. "Ehhez szabályokra van szükség, és mi ezt tesszük Ausztriában a zöld belépőkártyával" - utalt Kurz az oltási igazolvány helyi megnevezésére. Május 19-től ugyanis annak, aki étterembe, színházba vagy éppen labdarúgó-mérkőzésre akar menni, igazolnia kell, hogy beoltott, illetve felgyógyult a betegségből, ezek hiányában azonban minden alkalommal negatív koronavírus tesztre lesz szüksége.

Kurz szerint mindenki kap majd egy igazolást arról, hogy beoltották, tesztelték, vagy meggyógyult a fertőzésből. A kormány tervei szerint a telefonon tárolható QR-kódos verzió két-három héttel később lesz elérhető.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben sikerül május 19-én megvalósítani a nyitással járó nagy lépéseket, úgy legkésőbb július elsejétől vissza lehet venni az egészségügyi óvintézkedéseket. Hozzátette: ez lesz az az időpont, amikor már mindenkit beoltottak, aki be akarta oltatni magát.

A kilencmillió lakosú Ausztriában a járvány kitörése óta 624 595 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 10 291-en hunytak el a kórban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?