Különvonattal Salzburgba és Bécsbe viszik a Magyarországról érkezetteket

Budapest |

<p>Salzburgba megy majd a Magyarországról érkező első menekültekkel az a különvonat, amely már beállt a nickelsdorfi állomásra - mondta el az osztrák hírügynökségnek szombaton kora reggel Sonja Horner, az ÖBB osztrák állami vasúttársaság szóvivője.&nbsp;</p>

A már előkészített második szerelvény pedig a bécsi Westbahnhofra viszi majd az arra felszállókat - tette hozzá. Horner szavai szerint egyelőre ezt a két vonatot "tervezték be biztosra". A további fejleményeket be kell várni ahhoz, hogy a helyzetet reálisan fel lehessen mérni.    Werner Fasching, a burgenlandi tartományi rendőrfőnök helyettese korábban, hajnalban azt mondta, a Magyarország felől buszokkal Ausztriába érkező menekülteket egy különvonattal a bécsi Nyugati pályaudvarra (Westbahnhof) viszik Nickelsdorfból (Miklóshalma). A vonat indítását eredetileg reggel 6 órára tervezték. A burgenlandi főkapitányság további vonatok indításával is számol - mondta.   Hans Peter Doskozil tartományi rendőrfőnök közlése szerint az osztrák rendőrök a határ magyar oldalán, egy régi buszpályaudvarnál várták be a menekültekkel érkező buszokat, hogy Ausztriában a megfelelő helyre kalauzolják azokat. Információi szerint 50-60 autóbusz érkezhet. A menekülteket a magyar oldalról vagy a nickelsdorfi vasútállomásra, vagy Nova Rock Halléhoz viszik. (Ez utóbbi egy eredetileg fesztiválsátornak felállított befogadóhely.)    Szombatra virradó éjszaka Werner Faymann osztrák kancellár Facebook-oldalán közölte: Angela Merkel német kancellárral való egyeztetése után Orbán Viktort is tájékoztatta, hogy Ausztria és Németország - a kialakult szükséghelyzetre tekintettel - megengedi, hogy a Magyarország felől érkező migránsok az országukba utazzanak. Faymann kijelentette: egyébiránt elvárják, hogy Magyarország teljesítse az európai kötelezettségeit, beleértve a dublini egyezményt is.  A győri fővonalon hajnalban megindult a belföldi vonatforgalom A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal mindkét vágányán megindult a belföldi vonatforgalom szombat hajnalban - közölte a Mávinform az MTI-vel.  Felidézték, pénteken négy óra előtt rendőrségi intézkedés miatt Bicske és Szárliget között szünetelt a vonatforgalom mintegy háromnegyed órán át, ezért a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentős késések alakultak ki. Majd rendőrségi intézkedés miatt péntek késő estétől átmenetileg mindkét vágányon leállt a forgalom Tatabánya és Szárliget között, ezért vonatpótló buszok szállították az utasokat, és tovább növekedtek a késések a fővonalon.    Szombaton a reggeli órákban már kezd helyreállni a menetrend szerinti közlekedés a győri fővonalon, de esetenként előfordulhatnak 5-15 perc körüli késések.     A Mávinform kitért arra is, hogy Budapestről Nyugat-Európába tartó közvetlen nemzetközi vonatok továbbra sem közlekednek, így a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon sem járnak még a nemzetközi járatok. Az Ausztriába tartó nemzetközi vonatok Hegyeshalomból indulnak, és oda is érkeznek - közölték.  További buszok a határon, újra megtelt a Keleti aluljárója Szombat hajnalban nem sokkal 5 óra előtt további migránsokkal teli buszok érkeztek meg a magyar-osztrák határra. Mindeközben a Keleti pályaudvar aluljárója ismét megtelt bevándorlókkal - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombat hajnalban. Az emberek szállnak le a járművekről és szakadó esőben gyalogosan kelnek át a hegyeshalmi határátkelőhelyen, és tartanak a nickelsdorfi (Miklóshalma) pályaudvarra. Eddig legalább tíz busz érkezett.    Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a gyalogosok miatt lezárták az autópálya Bécs felé vezető oldalát.    Közben a Keleti pályaudvaron - ahonnan korábban nagy számban távoztak - az aluljáró ismét megtelt migránsokkal. Az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínen azt mondta: az emberek próbálják megtudni, hogy érkeznek-e további buszok, mert egyre többen akarnak átjutni az osztrák határon.     A burgenlandi rendőrség azzal számol, hogy a Magyarországról jövő buszokkal 800-3000 közötti menekült fog érkezni a határra.  Folyamatosan hagyják el az országot a migránsok Az illegális migránsok első csoportja szombatra virradó éjszaka megérkezett Ausztriába Magyarországról. Werner Faymann osztrák kancellár jelezte: Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok az országukba utazzanak. A migránsok egy csoportja nem sokkal péntek 13 óra előtt hagyta el gyalog a Keleti pályaudvartól, és a fővárosból az M1-es autópálya felé távoztak közel 1200-an. Az 1-es számú vasúti fővonalon a vasúti pályán és mellette 300-an tartottak a határ felé. A többiek pedig busszal indultak el éjjel azt követően, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: járműveket vezényelnek a pályaudvarhoz és a M1-es autópályához, és felajánlják az ott tartózkodó bevándorlóknak, hogy a hegyeshalmi határátlépési ponthoz szállítják őket. A bevándorlási helyzet miatt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken elrendelte az operatív törzs összehívását.     Szombatra virradó éjszaka Werner Faymann osztrák kancellár Facebook-oldalán közölte: Angela Merkel német kancellárral való egyeztetése után Orbán Viktort is tájékoztatta, hogy Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok az országukba utazzanak.    Az első migránsokkal teli busz az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójától indult el az osztrák határ felé. Mindeközben a Keleti pályaudvarnál is többen elkezdtek felszállni az értük küldött buszokra. Először csak férfiak szálltak fel a járművekre. Korábban ugyanis a magyar-román labdarugó-mérkőzés alatt randalírozóktól tartottak, ezért a nőket és a gyermekeket leküldték az aluljáróba. Itt atrocitás nem történt, miután a rendőrség korábban a Kerepesi utat is lezárta.     Innen több, a migránsokkal teli busz nem sokkal fél 2 után indult el az osztrák határ felé. Az M1 aktuális csatorna tudósításán a buszokkal útnak induló emberek közül többen vidáman integettek a kamerák felé.    Az első busz hajnali fél 3-kor érkezett meg a magyar-osztrák határra. Az MTI tudósítója látta, ahogy a migránsok sorban szállnak le a járműről. A határon gyalog mentek át. Az osztrákok tapsolva, éljenezve fogadták őket "Welcome" feliratokkal. Az önkéntesek étellel és itallal kínálták őket.    Mindeközben az M1-es autópályán a zsámbéki lehajtónál várakozókat is elindultak, és hajnali 3 óra körül már mindenkit elvittek. Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta: sok mindent hátrahagytak, nagy a felfordulás.    Hasonló módon hagyták el a Keleti pályaudvart is az ott tartózkodók. A Baross tér és az aluljáró szinte kiürült, de ott maradtak a matracok, sátrak, üres babakocsik. Az M1 aktuális csatorna képei szerint már ott is megkezdték a takarítást a közterület-fenntartó munkatársai. A helyszínen eddig is segített és még most is ott van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.     Vecsei Miklós az M1 aktuális csatornának telefonon nyilatkozva elmondta: legfontosabb feladatuk az volt, hogy elhitessék az emberekkel, valóban a határra viszik őket. Mint kiemelte: nagyon sok volt köztük a családos, ezért is sokat kérdezgették, mi lesz velük.    A burgenlandi rendőrség azzal számol, hogy a Magyarországról jövő buszokkal 800-3000 közötti menekült fog érkezni a határra; a hatóság szombat hajnalban tett közlése szerint felkészültek az emberek érkezésére. Az érkezők ételt és italt kapnak, valamint szükség esetén orvosi ellátásban részesülnek.    Miklóshalma (Nickelsdorf) környékén jelenleg egy 600 férőhelyes befogadó hely áll rendelkezésre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?